Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Az Adózóna munkajogásza egy fiatal pár történetén keresztül magyarázta el, hogy a magánélethez való jog a munkaviszonyban sem korlátozható.
Útját állhatja-e a munkáltató a mindent elsöprő szerelemnek? Előírhatja-e a céges szabályzat, hogy „házinyúlra nem lövünk”? – teszi fel a kérdést az Adózóna.
A munkajogász szerint az Alaptörvény biztosítja a magánélethez fűződő jogot, mely a munkahelyen is megilleti a dolgozókat. Vagyis jogszerűen létesíthetnek párkapcsolatot kollégáikkal, ezt a munkáltató semmiféle belső szabályzattal nem tilthatja meg.
Egy magánéleti kapcsolatból még nem következik ugyanis a visszaélés veszélye, és automatikusan nem feltételezhető, hogy a két dolgozó nyerészkedni akarna ebből a helyzetből.
Nem minden munkaadó gondolja azonban így. A szakember egy példát is mondott, helyszín és évszám megjelölése nélkül.
Egy féltékeny ügyvezető a mérnökként dolgozó fiatalember és a csinos személyi asszisztens kapcsolatának megakadályozása érdekében összeférhetetlenségi szabályt alkotott. Ebben kifejezetten megtiltotta a cégen belüli kapcsolatokat.
A fiatal párt az írott szó sem állította meg, igaz, annak jogszerűsége megítélése érdekében előzetesen szakemberhez fordultak. A munkáltató azonban nem állt meg ennyinél. A mérnököt rendszeresen túlmunkára kötelezte hétvégenként, hogy ne juthasson ideje udvarlásra.
A történet végére a munkáltatói jogkör gyakorlója az év első hét hónapjában már kimerítette a 250 óra rendkívüli munkavégzés keretét és kihasználta a munkaszerződéstől eltérő munkahelyen történő munkavégzés 44 beosztás szerinti munkanapját is. Mégis csalódnia kellett, mert a pár hamarosan bejelentette, hogy összeházasodnak, mellesleg mindketten felmondanak.
A tanulság, hogy a magánélethez való jog a munkaviszonyban sem korlátozható, ráadásul a szerelem minden akadályt legyőz – összegzett a munkajogász.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.