Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Carla Del Ponte a világ ügyésze, lelkiismerete volt, de most elege lett.
Nevezték szajhának, irányíthatatlan rakétának, az új Gestapónak, a makacsság megtestesítőjének. Az életét a háborús bűnöket elkövetők, maffiózók, pénzmosók elleni harcnak szentelő Carla Del Ponte, 70 éves svájci ügyész büszke az ilyen címkékre, mert ezek bizonyítják, hogy a munkáját végzi. De most feladta, távozott az ENSZ Szíriával kapcsolatos vizsgálóbizottságából. Elfogadhatatlannak mondta, hogy a szíriai polgárháború hét éve alatt mindkét fél által elkövetett háborús bűnök jogi következmények nélkül maradtak.
Del Ponte Svájcban, az olasz határ melletti Luganóban született, apja hoteltulajdonos, anyja ápolónő volt. Az ósdi hagyományokra alapozva az apja úgy vélte, hogy a lánynak nem kell egyetemre járnia, mert a nő dolga a házasság. De a három fiútestvér mellett felnőtt Del Ponte megtanulta megvédeni magát, és ragaszkodott ahhoz, hogy továbbtanulhasson. Orvos akart lenni, de jogász lett, mert az nem nyolc, hanem csak négy évig tart. Bernben, Genfben és Nagy-Britanniában tanult, a diploma 1972-es megszerzése után a magánszférában dolgozott, 1981-ben állt állami szolgálatba. Előbb vizsgálóbíró, majd ügyész lett Luganóban, amely akkor az olasz maffia és kétes hírű üzletemberek pénzügyi fellegvára volt. Ezért látogatott a városba Giovanni Falcone híres maffiaellenes olasz bíró, akit Del Ponte istápolt mint az iroda legfiatalabb jogásza. Hamar barátokká váltak.
Del Ponte kampányt indított a svájci banktitok ellen, és sikerült is fényt derítenie a Cosa Nostra szicíliai maffiához tartozó bankszámlákra – a bűnözők ekkor aggatták rá a La Puttana (szajha) kifejezést. Először 1988-ban érintette meg a halál szele, amikor meglátogatta Falconét, akinek szicíliai házában a rendőrség 50 kilogramm robbanóanyagot talált – még időben. Falconét a maffia három évvel később megölte, ami annyira megrázta Del Pontét, hogy abba akarta hagyni a munkáját. Végül nem tette, de a merénylet évfordulóján minden esztendőben elzarándokol Falcone palermói sírjához.
Vizsgálni kezdte az orosz maffiát, a kolumbiai és mexikói drogkartelleket, más kábítószer-kereskedőket, fegyvercsempészeket. Borisz Jelcin néhai orosz elnököt a szervezett bűnözői körök cinkosának nevezte. Befagyasztatta a korrupcióval és gyilkossággal vádolt Raúl Salinas üzletembernek, Carlos Salinas de Gortari mexikói elnök testvérének a 118 millió dolláros svájci bankszámláját, és zárolta a pénzmosással vádolt Benazir Bhutto volt pakisztáni kormányfő és férje svájci számláit is. 1994-ben svájci főügyésszé nevezték ki, és hazájában ő lett az első és eddig egyetlen köztisztviselő, aki 24 órás fegyveres védelmet kapott.
Az őt irányíthatatlan rakétának nevező svájci bankárok fellélegeztek, amikor 1999-ben Del Ponte elszegődött az ENSZ-hez, és a volt jugoszláviai és a ruandai háborús bűnöket vizsgáló törvényszék főügyésze lett. Több szerb és horvát háborús bűnöst sikerült bíróság elé állítania, például Szlobodan Milosevicset, akinek médiájában Del Pontét csak az új Gestapónak hívták. A főügyész vizsgálatot indított arról, hogy a NATO követett-e el háborús bűnöket a balkáni bombázások során, a Vatikánt horvát háborús bűnözők támogatásával vádolta meg, és később könyvet írt, amelyben azt állította, hogy koszovói albánok elrabolt szerbek szerveivel kereskedtek.
Kétszer házasodott, de mindkét alkalommal pár év után elvált Del Ponte, akinek egy fia van. Ha teheti, golfozik, kedvencei közé tartozik a vodka tonikkal és a pizza. Az olasz anyanyelve mellett franciául, németül és angolul is folyékonyan beszélő asszony hazája argentínai nagyköveteként 2011-ben ment nyugdíjba, aztán elvállalta a szíriai háborús bűnök vizsgálatát.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.