Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Eredményt hirdettek a Rákos és Gödöllő közötti vonal rekonstrukciójára.
62 milliárd forintért újítja fel a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry PE Kft. a Rákos és Gödöllő közötti vasútvonalat, a közbeszerzési eljárás eredményét a Napi.hu vette észre.
A felújítás részeként például 100-120 km/órás sebesség elérésére képes vasúti pályát kell kialakítania a konzorciumnak a 25,1 kilométeres szakaszon. Emellett 55 centi magas peronokat, egy aluljárót, négy közúti felüljárót, lifteket is építenie kell az állomásokon, a pálya mentén pedig zajvédő falak és 2 P+R parkoló kialakítását is vállalta.
(Napi.hu)
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.