Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Két éve kérhető az e-személyi, 2,683 millióan már élvezik az előnyeit.
Az okmánycsere ingyenes, az e-személyi pedig nemcsak személyazonosság igazolására alkalmas – írta a Világgazdaság. Az elmúlt két évben több mint 2,5 millióan kérték az új igazolványt, melyet utazáshoz is lehet használni: a MÁV Budapest–Pusztaszabolcs- és Budapest–Székesfehérvár-vasútvonalán, illetve a debreceni helyi tömegközlekedési vállalat, a DKV járatain már igényelhető az okmányhoz bérlet. A e-személyi a repterek zsilipkapus beléptetésénél is használható.
Tavaly novemberben az egészségügyi szervezetek (kórházak, szakrendelők, háziorvosi rendelők, patikák) 83 ezer kártyaolvasót kaptak, de a kapcsolódó informatikai fejlesztések még folyamatban vannak, mely a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint várhatóan 2018 első negyedévében készül el, onnantól a taj-szám elektronikusan is beolvasható lesz. Ezen kívül több mint négyezer rendőr rendelkezik az adatok olvasására alkalmas applikációt futtató mobileszközzel, és a múlt év végén pedig a NAV minden ügyfélszolgálatát is felszerelték kártyaolvasóval.
A TAJ-kártya azonban még jó darabig biztosan nem szűnik meg, mivel érvényben vannak olyan 2016 előtt kiadott személyi igazolványok, amelyeket 65 év felettieknek már lejárat nélkül adnak.
Fotó: Árvai Károly/kormany.hu
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.