EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az adatok nemzetközi összehasonlításban és a szürkefoglalkoztatás figyelembevételével már nem jelentenek akkora sikert.
Az év első hónapjában hivatalosan 303 ezer ember, a munkavállalók kevesebb mint tíz százaléka dolgozik minimálbérért, a bruttó 138 ezer forintra emelkedett legalacsonyabb fizetésért – írta a Magyar Idők a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján. A képet ugyanakkor árnyalja a szürkefoglalkoztatás, és széles körben vannak olyan dolgozók, akik csak néhány ezer forinttal kapnak többet a bérminimumnál, róluk azonban nem áll rendelkezésre statisztika. A minimálbéres dolgozók száma nemzetközi összehasonlításban magasabb az átlagosnál.
A hivatalosan minimálbéren foglalkoztatottak száma jelentős a feldolgozóiparban, a gyártás területén, az alvállalkozók többségében, a beszállítók körében, illetve az ágazatban működő kis- és középvállalkozásoknál. A zsebbe fizetett jövedelem bevett gyakorlat a feldolgozóipari kis cégek mellett a benzinkutakon, a gépkocsivezetőknél, valamint egyéb kkv-knál.
Néhány éve még 1,5 millió dolgozót foglalkoztattak a legkisebb bérekért, mára ez a szám 1,2 millió fő alatt van, mivel a szakmához kötött munkakörökben adható legalacsonyabb keresetért, a garantált bérminimum 181 ezer forintos összegéért dolgozók száma az NGM adatai szerint 876 ezer fő. Az ágazatokat vizsgálva az állami szférában nem jellemző a minimálbér. A legalacsonyabb adható jövedelmet elsősorban a mezőgazdaság, valamint az építőipar betanított munkásai kapják, de a turizmus és a vendéglátás területén is jellemző a minimálbér.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a foglalkoztatottak száma novemberre elérte a 4,45 millió főt. Közülük az elsődleges munkaerőpiacon – tehát nem a közfoglalkoztatásban és nem külföldi telephelyen – 4,16 millióan dolgoznak. Nagyjából 1,18 millióan keresnek bruttó 138 ezer vagy bruttó 181 ezer forintot.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.