Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A miniszter szerint a legkorszerűbb technológiák magyarországi bevezetéséhez szükség van a hightech vállalatok szerepvállalására,.
A magyar gazdaság sikerei a következő években azon múlnak, hogy sikerül-e a minél gyorsabb átállás az új autóipari korszakra, az önvezető járművek és az elektromobilitás technológiáinak meghonosítására – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten a minisztérium idei első beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján.
A tárcavezető kiemelte, hogy a legkorszerűbb technológiák magyarországi bevezetéséhez szükség van a hightech vállalatok szerepvállalására, ezért a japán GS Yuasa 8,8 milliárd forint értékű miskolci beruházását a kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette.
Makoto Yoda, a GS Yuasa vezető tanácsadója ismertette, hogy a miskolci lesz az első üzem Japánon kívül, ahol a vállalat lítiumionos akkumulátorokat fog gyártani. A csaknem 29 millió eurós befektetéssel az első szakaszban 51 munkahely jön létre, az építkezés februárban kezdődik.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a munkahelyteremtésben ma már nem az új álláslehetőségek száma, hanem az általuk termelt hozzáadott érték, a technológiai színvonal és az innovációs tartalom a legfontosabb. Ezt az új minőséget Magyarország a kézzelfogható közelségbe került teljes foglalkoztatottság mellett érheti el – tette hozzá.
A miniszter közölte, hogy 2016-ban a kormányzati támogatáson keresztül 71 beruházással 3,2 milliárd euró, 2017-ben 96 beruházással rekordösszegű, 3,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra. Az így létrejött munkahelyeken az átlagbér tavaly előtt 255 ezer forint, tavaly pedig 304 ezer forint volt, ami azt bizonyítja, hogy növekvő fizetések mellett is lehet versenyképes befektetési környezetet teremteni – tette hozzá.
Magyarországon 170 japán cég 26 ezer munkavállalónak biztosít megélhetést – mondta Szijjártó Péter.
A GS Yuasa beruházása helyszínének kiválasztását Miskolc jól szervezett infrastruktúrájával, a képzett helyi szakemberekkel és a város vezetése által nyújtott támogatással indokolta Makoto Yoda. A cég vezető tanácsadója elmondta, hogy az elmúlt évek éghajlatváltozása sürgetővé tette a szén-dioxid-kibocsátás mérséklését, ez pedig az autóipart is új kihívások elé állította. A rendelkezésre álló idő szűkös, de a károsanyag-kibocsátásra megoldást jelenthetnek az elektromos autók, a lítiumionos akkumulátoroknak pedig ezek meghajtásában kiemelt jelentősége lehet.
Kiss János, Miskolc alpolgármestere (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a városnak a GS Yuasa beruházásához hasonló termelőkapacitásokra és 21. századi technológiákra van szüksége a térség újraiparosítása, a régi iparágak felváltása érdekében. Az önkormányzat a beruházók fogadása érdekében fejlesztette a város infrastruktúráját, ennek köszönhetően 2010 óta 5 ezer új munkahely jött létre Miskolcon – tette hozzá. Kiemelte, hogy a borsodi megyeszékhely tavaly demográfiai fordulóponthoz ért, 27 év után először nem volt elvándorlási vesztesége.
Az akkumulátorokat, elemeket, töltőket és más elektromos berendezéseket gyártó GS Yuasa Corporation 17 országban megközelítőleg 15 ezer munkavállalót foglalkoztat, árbevétele a 2017 márciusával zárult üzleti évben csaknem 3 milliárd dollár volt.
A kiotói székhelyű cég magyarországi leányvállalatát, a miskolci székhelyű GS Yuasa Magyarország Kft.-t 2017. október 30-án jegyezték be.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.