Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
"A koncepció lényege nem az, hogy az Erdélyi Médiatér Egyesület felvásárolja az erdélyi médiapiacot" - mondta az egyesület egyik vezető alakja, aki egyébként Habony Árpádnak is ismerőse.
Tavaly decemberben derült ki, hogy az Erdélyi Médiatér Egyesületnek és oldalának, a foter.ro lapnak 1,45 milliárd forint (kb. 4,5 millió euró) támogatást ítélt meg a magyar kormány, az Átlátszó Erdély erről kérdezte az egyesülethez kötődő Demeter Szilárdot, aki magát annak a "nem hivatalos nagyköveteként" határozta meg.
Demeter a Századvégnek dolgozik elemzőként, korábban Tőkés László EP-képviselő irodáját vezette, a 444.hu szerint Habony Árpád egyik közeli munkatársa, ezt Demeter maga az Átlátszó Erdélynek tagadta, de mint mondta, ismeri Habonyt és szokott is vele beszélni, ahogy más "fontos emberekkel" is.
Demeter a tavaly év végén megkapott közel másfél milliárd forintos magyar kormánytámogatásról azt mondta, sokszor lobbizott a médiatervével fideszes politikusoknál, legutoljára egy "Erdély 3.0" munkacímű projekttel, amely elmondása szerint egy összetett koncepció "egy integrált média felépítése mellett az erdélyi szcéna megteremtésének elemeivel, valamint mindazon platformok koncepciójával, amelyek az ezen eszközökkel történő közösségépítést szolgálhatják". Demeter azt mondta, olyan infokommunikációs megoldásokat szeretnének fejleszteni, amelyek segítségére lehetnek a külhoni anyanyelvi nyilvánosság szereplőinek.
Elmondása szerint a pénz egy része a romániai magyar médiatér szereplőire jellemző, az elmúlt évtizedek során megtelepedett sajátos gazdálkodás és hatásai felszámolására fog elmenni, emellett más portálokkal és újságírókkal akarnak együtt dolgozni, de "lesz saját portálunk több is, vertikális is, horizontális is, lesz szerkesztőségünk, és lesz lehetőségünk befogadni és forgalomba hozni a szerkesztőségen kívüliek tartalmát is, beleértve az olvasói vagy olvasók generálta kontenteket is".
Demeter hangsúlyozta, hogy a támogatás nem csak az eddig évi kb. 40 millió forintból működő a Főtér.ro fejlesztését célozza, hanem külön projektcéget hoznak létre. Demeter szerint egyébként bár a magyar kormánytól kaptak pénzt, nem pártpolitikai célokat akarnak kiszolgálni.
Arról, hogy mi lesz a csődbe jutott Udvarhelyi Híradóról, Demeter azt mondta, az Udvarhelyi Híradó Kft-t az alapítvány alapszabályzata értelmében nem lehet eladni, de az Erdélyi Magyar Médiatér Egyesület már résztulajdont vásárolt a Prima Press Kft.-ben, amely átvette az Udvarhelyi Híradó dolgozóit.
A koncepció lényege nem az, hogy az Erdélyi Médiatér Egyesület felvásárolja az erdélyi médiapiacot
- mondta Demeter, aki szerint inkább az lenne a szándék, hogy hatékony, több lábon álló, integrált portfóliót rakjunk össze, amely egy közösségorientált anyanyelvű médiaként viselkedne, saját bevallása szerint "szcénát" akarnak építeni, egy Erdély 3.0-át. Hozzátette, szerinte a Fidesz nemzetpolitikai okokból támogatja az elképzelésüket, és bár hosszú távon saját lábra akrnának állni, számítanak további kormánytámogatásokra.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A tervezettnél tovább maradhat az űrállomás fedélzetén Kapu Tibor.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A medvét videózó sofőr nem tanult a korábbi esetekből.