Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A BKK szerint csúcsidőben akkor sem tudnának több pótlóbuszt járatni a 3-as metró helyett, ha akarnának, és a mostani kapacitás egyébként is kielégíti az igényeket. Az utasszám ennek ellenére jelentősen csökkent a pótlóbuszokon a metróhoz viszonyítva.
Csúcsidőben fele annyi utas használja a 3-as metrót pótló buszokat, mint amennyi a metrót használta, amikor még a teljes vonalon járt. A metrópótló buszokat a reggeli csúcsban a legforgalmasabb szakaszon körülbelül 6-7 ezer utas használja, ez a metró forgalmának körülbelül 50 százaléka – közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Zoom.hu-val.
Ha a csúcsidőbeli 50 százalékos forgalomcsökkenést egy teljes napra általánosítjuk, akkor a pótlóbuszokat körülbelül negyedmillió utas használja naponta, mivel a 3-as metrót napi 500 ezer utas vette igénybe, amíg a teljes vonalon és teljes üzemidőben járt – számolgatott a portál.
Reggelente a Lehel térről Újpest felé, délutánonként pedig Újpest felől a Lehel tér felé van a legtöbb utas a vonalon.
Míg a 3-as vonalról eltűnt az utasok jelentős része, az alternatív vonalakon jóval többen lettek.
A 12M és a 14M jelzésű metrópótló villamosokon a BKK szerint a forgalom csúcsidőben a pótlás előtti időkhöz képest megkétszereződött. Az összes alternatív vonalé nőtt egyébként, például a 30-as buszcsaládé és a 20E buszé, amelyek a menetrendjét a BKK szintén sűrítette. Ezek esetében az utasforgalom 30-50 százalékkal nőtt.
A BKK szerint „az utazási igényeknek megfelelő kapacitást” biztosítanak a metrópótláshoz, ugyanakkor „a metrópótló buszok a rendelkezésre álló közúti kapacitás maximális kihasználásával, a csúcsidőben rendkívül gyakran, folyamatosan közlekednek”. Magyarul a BKK szerint csúcsidőben akkor se tudnának több buszt járatni, ha akarnának, és ez a kapacitás egyébként is kielégíti az utazási igényeket.
A BKK még január közepén a Zoom.hu-val azt is közölte, hogy a járművek „alapvetően tartani tudják a menetrendet, késés nem jellemző a vonalon”. Folyamatosan nyomon követik a járatok kihasználtságát, menetrendszerűségét, és „szükség esetén a megfelelő finomhangolásokkal” segítik a metrópótlás lebonyolítását – tették hozzá.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.