szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha már úgyis dolgoznak együtt.

L.Simon László bizalmasának tulajdonában álló, vasútépítéssel foglalkozó céget kebelezne be Mészáros Lőrinc és felesége – szúrta ki az Mfor a Gazdasági Versenyhivatal holnapján megjelent kérelem alapján. A felcsúti polgármester és Mészárosné Kelemen Beatrix a V-Híd Építő Zrt. 100 százalékos tulajdonrészét és egyedüli irányítását szeretné elérni, ehhez van szükség a GVH engedélyére.

A V-Híddal már ma is együtt dolgozik Mészáros Lőrinc vasútépítéssel foglalkozó cége, az R-Kord Kft. a Püspökladány-Ebes vonalszakasz építésén, a 75 milliárdos – EU-pénzből finanszírozott – megbízást tavaly júniusban írták alá a felek. Ehhez képest annyira nem nagy a V-Híd, amely az Mfor szerint 2 milliárd forintos árbevételt ért el 2016-ban, ez után pedig 320 millió forint adózott profitja keletkezett, amelyet a tulajdonosok osztalékként kivettek. A céget 2015-ben alapították, tavaly nyár óta Sárváry István, L. Simon László volt fideszes kulturális államtitkár bizalmasa vezeti.

(Mfor)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!