Magyar buszt vásároltat a kormány az önkormányzatokkal

A hazai buszok vásárlását előíró kormányhatározat csak egyvalamivel nem foglalkozik.

  • hvg.hu/benke hvg.hu/benke
Magyar buszt vásároltat a kormány az önkormányzatokkal

A kormány „a hazai buszgyártás további erősítése érdekében” a helyi autóbuszos személyszállítási közszolgáltatást ellátó önkormányzatokra és buszos cégeikre is kiterjeszti azt az adatszolgáltatási kötelezettséget, amely eddig csak a regionális közlekedési központokra és a Volánbusz Zrt.-re, tehát a távolsági közlekedési cégekre vonatkozott.

A tájékoztatást a 2016-ban létrehozott Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság kapja meg, amelynek feladata „az autóbusz-beszerzések iparpolitikai céloknak megfelelő előkészítésének előmozdítása, a beszerzési szempontok egységesítése és a magyar autóbuszipar fejlődésének elősegítése”. Ezt a testületet a nemzetgazdasági miniszter vezeti, tagja néhány államtitkár és Budapest főpolgármestere.

A kedden közzétett kormányhatározat azzal nem foglalkozik, hogy létezik-e kellő számú és minőségű magyar gyártmányú autóbusz, de emlékezetes, hogy éppen Budapesten, a metrópótlással kapcsolatban voltak nézeteltérések a kormány és a főváros között arról, honnan szerezzenek be vagy béreljenek autóbuszokat.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.