Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Magyar Nemzet szerint ledes lámpák világítják meg a kormányfő esti sétáinak útvonalát Felcsúton.
Felcsúton is az a társaság végezte a korszerűsítési tanácsadást, amelyik a kormányfő vejéhez köthető Elios-botrány egyik főszereplője – derítette ki a Magyar Nemzet. A felcsúti önkormányzattal szerződésben álló Sistrade Kft. tulajdonosa Hamar Endre, aki a kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak jóbarátja. Sőt, az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentésében elmarasztalt Elios Innovatív Zrt.-ben Hamar és Tiborcz üzlettársak is voltak – olvasható a lap pénteki számában.
A Felcsút önkormányzatának honlapjára feltöltött dokumentumokból kiderül, hogy 2016-ban és 2017-ben az OLAF-jelentésben szintén sűrűn emlegetett Sistrade Kft. készített javaslatokat a világítás korszerűsítésére Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor falujában.
A cég szerepe azért különösen érdekes, mert tulajdonosa, Hamar Endre ellen a 24.hu birtokába került OLAF-jelentés szinte konkrét vádiratot fogalmazott meg – emlékeztet a lap.
A Fejér megyei községben két lépcsőben modernizálták a közvilágítást. Először 259 közterületi lámpát cseréltek le ledes világítótestekre, majd a második ütemben további 96 világítótesttel bővítették a ledes rendszert. A dokumentumokból kiderült az is, hogy nemcsak javaslatokat tett Hamar Endre cége, de a Sistrade Kft. üzemelteti a felcsúti közvilágítást is. Ez képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvéből, illetve Mészáros Lőrinc 2016. novemberi előterjesztéséből derült ki.
Mészáros javaslatát ellenvetés és kérdés nélkül fogadta el a felcsúti képviselő-testület, így meg is kezdték a korszerűsítés előkészítését. Mivel a közbeszerzési értékhatárt nem érte el a beruházás, három cégtől kértek be ajánlatot az első 259 lámpára. Az Elios nem volt köztük, vélhetően az OLAF-vizsgálat miatt. A legkedvezőbb ajánlatot a U Light Kft. adta, ezért Mészáros Lőrinc a cég 13,2 millió forintos ajánlatának elfogadását javasolta, amit hozzászólás és ellenszavazat nélkül egyhangúlag el is fogadtak. Így 2016 novemberében aláírták a szerződést, vagyis a Sistrade javaslata és a szerződés megkötése közt mindössze 21 nap telt el.
Érdekes, hogy a nyertes U Light Kft. a honlapján felvonultatott referenciái között nem említi a felcsúti közvilágítási projektet, de a felsorolásban szerepel például Sopron, Komló vagy Mohács.
Bár pontosan nem tudni, hogy a tulajdonosi kör mely önkormányzatokkal ápol igen erős kapcsolatot, annyi biztos, hogy a Pancho Arénához vezető utcában is, ahol Orbán Viktor háza áll, a U Light Kft. által felszerelt lámpák világítják meg a kormányfő esti sétáinak útvonalát – fogalmaznak a cikkben.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.