Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A kínai külügyminisztérium felszólította az Egyesült Államokat, hogy állítsa le a kínai jogi és magánszemélyek elleni egyoldalú szankciókat, miután Washington közlése szerint az eddigi legnagyobb büntetőintézkedés-csomagot jelentette be, hogy nyomást gyakoroljon Észak-Koreára.
Kína azt követelte, hogy az amerikai fél haladéktalanul állítsa le az "elhibázott intézkedéseket", amelyek sértik a két ország együttműködését - áll a pekingi külügyminisztérium szombati közleményében.
Az amerikai pénzügyminisztérium pénteken újabb szankciókat jelentett be Észak-Korea ellen. Az új szankciók - az előzetesen nyilvánosságra került információknak megfelelően - hajózási társaságokat és kereskedelmi vállalatokat érintenek, amelyeknek eddig sikerült kijátszaniuk a már érvényben lévő szankciókat. Egy embert, 27 vállalatot és 28 tengeri teherhajót sújtanak a büntető intézkedések.
A minisztérium közleménye szerint az újonnan foganatosított szankciók "azokat a törvénytelen lehetőségeket veszik célba, amelyeket Észak-Korea a szankciók kijátszására vett igénybe".
Olyan hajókról és vállalatokról van szó, amelyeket Washington információi szerint Észak-Koreában, Kínában, Szingapúrban, Tajvanon, Hongkongban, a Marshall-szigeteken, Tanzániában, Panamában, vagy a kelet-afrikai Comore-szigeteken jegyeztek be. Az amerikai kormányzat célja az, hogy elvágják Phenjan fűtőanyag-utánpótlásait és bevételeit, amelyekkel fedezte atomfegyver- és rakétaprogramját - utalt rá a közlemény.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.