Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Három amerikai közgazdász, aki a National Bureau of Economic Research-nek dolgozik, arra a következtetésre jutott, hogy a nők kevesebb szülésre vállalkoznak, ha nem bíznak a jövőben. Márpedig ez történt az Egyesült Államokban a legutóbbi három válság idején: 1990-ben, 2001-ben, valamint 2007 és 2009 között.
A kutatók több mint százmillió születés dátumát vetették össze a recesszió kezdetével, és megállapították: a terhességek száma jelentősen visszaesett néhány hónappal a gazdasági válság kitörése előtt. Ezek szerint a konjunktúra kutatóknak elég lenne a terhes nők számának felbecslése ahhoz, hogy megjósolják a jövőt?
2007-ben az amerikai gazdaság jól teljesített, a tőzsdén szinte mindenki óvatosan optimista volt. A fiatal párok nem: a terhességek száma jelentős mértékben csökkent. Aztán jött a krach, összeomlott a Bear Stearns 2008 elején, majd pedig a Lehman Brothers szeptemberben- kevés gyerek született. Sőt, a párok pesszimizmusa kitartott a fellendülés időszakára is. Amikor az amerikai pénzügyi rendszert sikerült -állami támogatással- stabilizálni, és a gazdaság kilábalt a recesszióból, akkor sem születtek gyerekek nagy számban az Egyesült Államokban. A baby stop jelezte: az átlag amerikai pesszimista és nem nagyon bízik a jövőben. Érdekes módon a nagyon gazdagok viszont továbbra is jeleskedtek ezen a téren. Szinte kérkedve azzal, hogy nekik jól megy: sok gyereket is tudnak vállalni, mert az üzlet olyan jól megy.
A közgazdászok először a világháború utáni baby boom esetében mutattak rá arra, hogy egyértelmű összefüggés van a gyermekvállalási szándék és a gazdasági konjunktúra között. Ha a társadalom tagjai bíznak a jövőben, akkor szívesen vállalnak gyereket. Persze ez csak a szabad társadalmakra vonatkozik, hiszen baby boom a kelet-európai szocialista államokban is volt- parancsszóra.
De honnan tudják a gyereket vállaló nők, hogy recesszió lesz?
Ezt a kérdést járta körül a három amerikai közgazdász. A vizsgálat eredménye: a recessziónak számtalan előjele van a társadalomban, melyet a statisztika nem érzékel, de a hétköznapi emberek igen. A mikroszféra apró jelei késztetik a nőket óvatosságra. Például ha nő az elbukott hitelek száma vagy sok embert rúgnak ki az állásából. A statisztikai átlag ezt elfedheti, de a háztartások költségvetését nem az átlag érdekli, hanem a saját helyzete. Ezért idézik helyeslőleg a tanulmányban Alan Greenspan híres mondását a válság előrejelzésről: az alsónemű kiskereskedelmi forgalmát kell figyelni!
Ha kevesebb alsónadrág fogy, akkor ez azt jelzi: az emberek nem akarnak feleslegesen költeni, de azt sem szeretnék, hogy mások ezt észrevegyék- mondta annak idején a Federal Reserve Board legendás vezetője, aki 19 éven át állt a jegybank szerepét betöltő intézmény élén az Egyesült Államokban.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.