Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Komoly vízügyi beruházás indult a Mosoni-Dunánál azért, hogy megszüntessék a Dunán évtizedekkel ezelőtt kialakult medersüllyedés kedvezőtlen hatásait.
A Mosoni-Duna torkolatának áthelyezésével és egy komplex műtárgy megépítésével 28,5 milliárd forint európai uniós támogatásból állítják helyre a vízszintet a Mosoni-Dunán – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság kedden. A beruházás 2021 májusáig tart.
A komplex műtárgy az árvízkapu funkciót is biztosító vízszintszabályozó műből, hajózsilipből és a Mosoni-Duna hosszirányú ökológiai átjárhatóságát biztosító hallépcsőből áll majd. A műtárgy fölött üzemi hidat építenek, a hajózsilip mellett pedig egy kétszintes kezelőépületet.
Az új torkolat részben a Farkasúsztatói ágon, részben pedig a Torda szigeten keresztül, a jelenlegi torkolatnál körülbelül másfél kilométerrel feljebb vezeti majd a Mosoni-Duna vizét a Dunába, a jelenlegi meder pedig a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő felett kerül áttöltésre. Ez a mederáttöltés, illetve árvízvédelmi töltés a mértékadó árvízszintekre fog kiépülni, a csónakok kézi átemelésére pedig csónakátemelő rámpát és sólyákat alakítanak ki.
A beruházás azért szükséges, mert az 1950-60-as évektől a Dunán jelentős medersüllyedés alakult ki, emiatt lesüllyedtek az úgynevezett kis- és közepes vízszintek, a Mosoni-Duna torkolatánál a kisvízszintek majdnem két métert süllyedtek.
A vízszintsüllyedés miatt a dunai kisvizek leszívják a Mosoni-Duna alsó torkolati szakaszán a vizeket, és ez a kedvezőtlen hatás Győrnél, de még a Rába alsó szakaszán is érzékelhető. Mindezek mellett komoly gondot okoz az árvízszintek emelkedése.
A beruházással a Mosoni-Duna alsó szakaszán a kis- és közepes vízszintek megemelkednek majd, a Duna megtámasztó hatásának megfelelő torkolati vízszintet visszaállítják, aminek segítségével lehetővé válik a vizes élőhelyek rehabilitációja. Biztosítottá válik a hajózás, javul a győri városkép – ígérik.
A projekt előkészítése a kikötő fejlesztéséhez kapcsolódóan már évekkel ezelőtt elkezdődött, de a megvalósítás csak a jelenlegi európai uniós támogatási időszakban vált lehetővé.
A kormány a beruházást nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű projektnek nyilvánította.
A kivitelezést végző Mosoni-Duna 2017 Konzorcium tavaly december 18-án vette át a munkaterületet, az előkészítést megkezdték, ennek része egyebek mellett a geodéziai felmérés, a geotechnikai feltárás, lőszermentesítés és tervezés. Február végén a fakitermelés is elkezdődött.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.
Az Astronomer közleményében azt írta, vizsgálatot indítottak az ügyben.