Nagy Ervin: A Szépművészeti Múzeum képeit a mai napon elszállították
A kultúráért felelős államtitkár már korábban jelezte, hogy visszaviteti az előző kormányzat által kikért műtárgyakat és bútorokat.
A kultúráért felelős államtitkár már korábban jelezte, hogy visszaviteti az előző kormányzat által kikért műtárgyakat és bútorokat.
HVG
A miniszter szerint „az előző kormány politikusai úgy álltak a magyar nemzeti műtárgyakhoz, mintha plázában válogatnának a számukra tetsző dekorációs tárgyak között”.
HVG
Kövér László elrekvirált több mint 60 festményt a Nemzeti Múzeumtól, és Tisza István székét is, hogy utóbbi az Országház múzeumába kerüljön, de ő ült rajta a múlt hétig. Stromfeld Aurél kanapéja eltűnt a kulturális minisztériumból, de volt, amikor NKA-pénzen vettek szalongarnitúrát az államtitkárnak. Így bánt a NER az általa használt, ezernél is több múzeumi műtárggyal – van, amelyiket 25 éve nem adja vissza.
A tehetős magyarok megtakarításaik egy részéből szívesen vásárolnak olyan tárgyakat, amelyek legalább annyira szólnak vágyakról és élményekről, mint a pénzügyi megfontolásokról – a döntéseiket pedig sokszor inkább az érzelmek vezérlik. A ritka tárgyak értéke erősen szubjektív, a piac likviditása alacsony.
A New York Times hosszú cikkben számolt be a hatóság megtévesztésével Bécsbe vitt Klimt-festmény HVG által kirobbantott ügyéről. Lázár János minisztériuma nem nyilatkozott a lap újságírójának a mű levédésével kapcsolatban, így az osztrák álláspont dominál.
Az osztrák Kurier című lap megtudta, ki az a magyar személy, akinek a neve a több milliárd forint értékű, Magyarországról kivitt Gustav Klimt-festmény exportengedély-kérelmén szerepel. A képet azóta lefoglalták az osztrák hatóságok, mert jogtalanul vihették ki Magyarországról.
A magyar közgyűjtemények több tucat festményt, 400 ezer forintos bonbonniere-t, valamint egy szarkofágot is kölcsönadtak a Sándor-palotának – derült ki a köztársasági elnök hivatalának tájékoztatásából. A csaknem száz tételt tartalmazó lista legértékesebb darabja egy 120 millió forintos Rippl-Rónai József-festmény, de nem az, amit Sulyok Tamás felesége kiválasztott.
A HVG által leleplezetthez hasonló ügy többé nem fordulhat elő, nem lehet vaktában engedélyezni műtárgyak kivitelét.
„Műtárgy ≠ használati tárgy” és „Mi nem a bérünkért dolgozunk, hanem annak ellenére” feliratú pólókban fogadták az intézményben minisztert, aki azért jött, mert onnan rendezné be a Karmelitát.
hvg.hu
Muzeális puskával ment vadászni, de a lövés hangjára odasiető környékbeli elől üres kézzel menekült el.
hvg.hu
Visváder Tamás szerint nem passzol a minimalista stílusú otthonukba a hongkongi mosdóállvány, amit eddig egy raktárban tároltak.
HVG
Eddig külön kormányhatározat kellett például ahhoz, hogy három évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök a lengyeleknek ajándékozza a Nemzeti Múzeum egyik legértékesebb, 16. századi díszpáncélját.
hvg.hu
Az amszterdami kormány már tavaly is úgy határozott, hogy a lopott tárgyak hiába kerültek múzeumba, akkor is vissza kell adni őket Indonéziának. Más országok is sorban állnak.
MTI
A kastélyok után az állami tulajdonú műtárgyak is elveszíthetik közkincs jellegüket: Az építésügyi miniszter most a műtárgyvédelemnek megy neki, a Műtárgyfelügyeleti Hatóság vezetőjét leváltotta. Lázár úgy kedvezne a történelmi arisztokráciának, hogy a NER elitjét is helyzetbe hozza.
Több aranyozott tárgyat, valamint egy drágakövekkel kirakott tőrt is találtak a román régészek abban a sírban, amelyben a feltételezések szerint a hun uralkodó osztály egyik tagja feküdhet.
hvg.hu
Elkezdték feltárni a búvárok a 2014-ben megtalált HMS Erebus maradványait, és számos izgalmas leletre bukkantak, ami segíthet megérteni, mi történt a rejtélyes körülmények között elsüllyedt hajóval és annak elveszett legénységével.
hvg.hu
A műkincsmozgásokat monitorozó szakértők szerint az oroszok előre eltervezték ezt.
hvg.hu
A Vodafone digitális műtárgyként árverésre bocsátja a világ első SMS-ét. Az üzenetet 1992. december 3-án továbbították a szolgáltató hálózatán keresztül, és a vállalat alkalmazottja, Richard Jarvis fogadta egy karácsonyi bulin. Az üzenet 15 betűből állt: „Merry Christmas”, azaz „Boldog karácsonyt”.
hvg.hu
A műtárgyakra egy németországi aukción csaptak le és vásárolták meg őket.
MTI
Régen kinőtte már a nevében jelzett időkeretet, és ötven helyszínen zajló háromnapos fesztiválként várja a látogatókat az idei, sorrendben ötödik Műtárgyak Éjszakája.
hvg360