Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kereskedelmi háborúnak vélhetőleg negatív hatásai lesznek, írja az mfor-on megjelent cikkében Zsiday Viktor elemző . Ugyanakkor azt figyelembe kell venni, hogy az amerikai lépések jogosak, Kína ugyanis nem játszik szabályosan.
Trumpnak igaza van a védővámokkal, bármennyire is nem tetszik ez a szabadkereskedelem híveinek. Kína ugyanis csal – olvasható az mfor.hu cikkében. A világ Kínát azért vette be a WTO-ba, mert azt hitte, hogy szabályosan fog játszani, de nem. Kína elvárja, hogy exportcikkeivel eláraszthassa a világot, más országokban cégeket, szabadalmakat, új technológiákat vehessen, de ha egy nyugati cég akar bemenni Kínába, akkor azt csak súlyos korlátozásokkal teheti, jellemzően csak vegyesvállalati struktúrán keresztül, vagy úgy sem, miközben intellektuális tulajdonukat gyakran ellopják, és ennek megvédésére semmiféle erőfeszítést nem tesznek a kínaiak.
Ezen kívül állami vállalataikat (és a haveri párt/gazdasági elitet) kitömik olcsó, szubvencionált hitelekkel, így azok a nagyon alacsony tőkeköltségükkel versenyelőnybe kerülnek világszerte. Ez nem szabadkereskedelem, hanem egyoldalú szabadkereskedelem: Kína csalhat, de a többiek nem. Ha Kína nem játszik tisztán, akkor ezt a Nyugatnak valamivel ellensúlyoznia kell, s bár kérdéses, hogy Trump módszere a legjobb-e, de valamit valóban tenni kell. További részletek a lehetséges következményekről a cikkben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Kisebb sokkal és kevesebb költéssel jár az iskolakezdés Finnországban, és a magyar rendszertől eltérően a szülőket meg a gyerekeket is felnőttként kezelik a tanárok. Hogy ez jobb vagy rosszabb annál, amit mi megszoktunk? Mérleget vontunk.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.