Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A második-harmadik Orbán-kormány alatt átlag kétszer annyit fizettünk a gázért, mint a 2002-2010 közötti szociálliberális időszakban, írja a Népszava.
Kétszer annyiba került a gáz az elmúlt nyolc évben, mint az előtt levő nyolcban, állítja a KSH adatai alapján a Népszava. Míg 2002 májusa és 2010 áprilisa (Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kabinetek) között átlag 66 forintba került egy köbméter gáz, addig 2010 májusa és 2018 februárja között 113 forintba került ugyanez a mennyiség. Az első Orbán-kabinet pedig 1998 és 2002 között 70 százalékkal emelt a fűtőanyag árán.
A Medgyessy-kormány egy évre fagyasztotta be a gázárakat, és először 2003 júniusában emeltek az addig 39 forintos díjon. Díjcsökkenés volt 2003 novemberében, 2008 márciusában, 2009 júliusában és októberében is, aztán 2008-ig folyamatos volt drágulás még úgy is, hogy 2006 -2009 között 25 helyett 20 százalékos volt az áfa. Az olajárhoz képest azonban tompított volt a növekedés: míg 2002-ben az olajár a hazai gázár kb. fele volt, 2008-ra már meghaladta azt.
2009-ben viszont az olajár harmadolódott, a gázár pedig csak emelkedett. A Bajnai-kabinet ezt azzal magyarázta, hogy vissza kellett fizetni az energiaiparnak a korábbi emelések okozta hiányt, és Bajnai egyik utolsó intézkedéseként a 2010-es választások utánra datálva még tovább emelte a tarifát – melyet az Orbán-kabinet sem törölte el, sőt, tovább srófolta.
Orbán-kormány alatt 2011 februárjában, októberében és 2012 februárjában is emelkedtek a lakossági gázdíjak. Az első lépéssel a magasabb fogyasztás tarifáját emelték, a másodikban megszüntették a szociális gázártámogatást. 2012-ben 136 forint/köbméteres árral döntött csúcsot a hazai lakossági gáztarifa. A rezsicsökkentés során a tarifa 101 forintra mérséklődött, míg a viszonyításként tekinthető olajár a hazai gázár harmadára esett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.