Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az Európát átszelő utazások legfeljebb harminc naposak lehetnek, egyéni utazásra és legfeljebb ötfős csoportos utazásra lehet pályázni.
Az Európai Unió következő, hosszú távú költségvetésében 700 millió eurót különítenek el arra, hogy a következő hét évben a 18. életévüket betöltött fiatalok kihasználhassák az unió ingyenes InterRail programját – közölte Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos csütörtökön Brüsszelben, magyar újságíróknak nyilatkozva.
A magyar uniós biztos elmondta: a pályázatok május végén jelennek meg, és a júniusi értékelés után már júliusban megkezdhetik a fiatalok Európát átszelő, legfeljebb harminc napos utazásaikat. Egyéni utazásra és legfeljebb ötfős csoportos utazásra lehet pályázni.
Ismertetése szerint a pályázatokban szerepeltetni kell az úti célokat is, ezek közül azok élveznek majd elsőbbséget, amelyek az uniós bizottság kulturális örökség évének kitüntetett városait vagy régióit jelölik meg.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.