Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Veszélybe került a hódmezővásárhelyi önkormányzat működése amiatt, hogy Márki-Zay Péter polgármester nem a településsel, hanem országos politikai kérdésekkel foglalkozik – jelentette ki Hegedűs Zoltán fideszes önkormányzati képviselő, aki úgy tudja, a bizonytalan politikai helyzet miatt egy komoly befektető elhagyhatja Hódmezővásárhelyt, amivel százötven új munkahelyet veszítenének el.
„Márki-Zay Péter két és fél hónappal ezelőtti polgármesterré választása óta lényegében nem tett mást, mint hol kormány-, hol ellenzékváltóként jelent meg az országos politikában, tüntetéseken szónokolt és a sajtóban tetszelgett ahelyett, hogy a városával foglalkozott volna” – közölte a lappal Hegedűs Zoltán önkormányzati képviselő, volt alpolgármester.
A politikus szerint Márki-Zay Péter három dolgot tett helyben: elsőként halálgyárnak nevezte a városi kórházat, amivel elmérgesítette az önkormányzat és az intézmény eddig példás kapcsolatát. Ezt követően nekiment több jól ismert és megbecsült hódmezővásárhelyi vállalkozásnak, meghurcolta őket a sajtóban, ami azt eredményezte, hogy az összes vállalkozásnak megrendült a bizalma a városban. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a polgármester miatt az egyik befektető, aki már területet is szerzett helyben, és milliárdos vállalkozást tervezett, a hírek szerint elhagyja Hódmezővásárhelyt. Hegedűs Zoltán szerint Márki-Zay harmadik látványos lépése a polgármesteri hivatal munkaközösségének szétverése volt.
A fideszes politikus szerint a város működőképessége is veszélybe került: sokfelé térdig ér a fű, még mindig kint vannak a köztereken a karácsonyi díszfények, egyre rosszabb képet fest a település, és ezért sokat panaszkodnak az emberek. Márki-Zay Péter mindezt most a helyi Fidesz nyakába akarja varrni, és azon sír minden egyes sajtószereplésében, hogy a Fidesz el akarja lehetetleníteni - mondta Hegedűs Zoltán.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.