Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Ezúttal szó sincs eldobott migránsszendvicsről, a Nébih egy Kárpátaljáról átvándorolt, fertőzött vaddisznóra gyanakszik.
Szerdán az ukrán határ melletti Tiszakerecseny határában is az afrikai sertéspestis vírusát mutattak ki egy elhullott vaddisznóban – írja honlapján a Nébih. Ennek következtében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jókora részét is fertőzött területnek nyilvánították.
Eddig hét vaddisznóban mutatták ki az afrikai sertéspestist, mind Heves megyében, most először jelentettek esetet más megyéből.
A legvalószínűbb, hogy Kárpátaljáról, a fertőzött, vírushordozó vaddisznók tavaszi vándorlása révén került át Magyarországra a fertőzés, írja a Nébih honlapján. De sosem lehet tudni. Nagy István új agrárminiszter elhíresült mondata szerint az afrikai sertéspestis úgy kerülhetett be Heves megyébe, hogy egy migráns vagy vendégmunkás eldobott egy szendvicset, amit megtalált egy vaddisznó, amely megette és megbetegedett tőle.
Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, a sertésekre viszont annál inkább. A hatóság szigorúan lép fel a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. A Nébih ezért felhívja minden állattartó figyelmét, hogy akadályozza meg, hogy a házi sertések vaddisznóval érintkezzenek, illetve a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszer-hulladékkal ne etesse. Továbbá ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot.
Az állategészségügyi hatóság, az országos főállatorvos utasítására kiemelten ellenőrzi a komoly kockázatot jelentő élőállat-szállításokat. Az utóbbi időszakban 10 ellenőrzés alkalmával mintegy 1000 malacot kellet leölni, mert nem volt megállapítható a származásuk vagy állategészségügyi állapotuk.
Az afrikai sertéspestis súlyos károkat okozhat a hazai sertéságazatnak, sok ország már most betiltotta a magyarországi húsimportot.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.