Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A 2015 júniusában bevezetett tőkekorlátozásokon most ismét enyhítettek, és szeptemberben lehet, hogy az összeset eltörlik, ha a görög gazdaság helyzete megengedi ezt.
A görög kormány tovább enyhít a három éve elrendelt tőkekorlátozásokon.
Az AMNA görög hírügynökség csütörtökön közölte, hogy a lakosság a jövőben havi 5000 eurót vehet ki számláiról az eddigi 1800 helyett. A külföldre utazó görögök 3 ezer eurót vihetnek ki az országból a mostani 2300 euró helyett. A külföldi átutalások összege 4 ezer euróra nő a magánszemélyek esetében, a jogi személyeknél 20 ezer euróról 40 ezer euróra változik a korlátozás.
Az intézkedések az után lépnek életbe, hogy az erről szóló döntések megjelentek a kormányközlönyben.
A tőkekorlátozást 2015. június 28-án vezették be, hogy megállítsák a bankbetétek kivételét, ami már olyan nagy mértékű volt, hogy a bankrendszer összeomlásával fenyegetett.
2014 novembere és 2015 júniusa között csaknem 50 milliárd euró megtakarítást vettek ki a görögök, attól tartva, hogy Görögország kihullik az euróövezetből.
A tőkekorlátozások segítettek megállítani a folyamatot, de számos gazdasági hátulütője volt az intézkedésnek, lefékezte például a gazdaságot, a hazai össztermék (GDP) zsugorodni kezdett.
A tőkekorlátozásokat idén szeptemberben oldhatják fel teljesen a görög kormány tavaly szeptemberi bejelentése szerint. A pénzügyminisztérium azonban jelezte, hogy ezt csak az után lépik meg, ha sikerül megteremteni a pénzügyi és makrogazdasági stabilitást.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Igen-igen óvatos derűlátás jellemzi az első kommentárokat a washingtoni megacsúcs után.
A dollárral szemben még látványosabb az erősödés.
Védjegyévé vált pulóverét egy elegánsabb katonai zubbonyra cserélte.
A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint gyakorlatilag stagflációról kell beszélni.
A Tisza Párt elnöke hiányolta Orbán Viktort az európai vezetők sorából, akik Washingtonban tárgyaltak az amerikai és az ukrán elnökkel.