Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
„Ami elromolhatott, az el is romlott” – így értékelte a világban az utóbbi években zajló folyamatokat Soros György. A magyar származású amerikai milliárdos a The Washington Post című amerikai lapnak adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, korábban azt hitte, Európában annyira sikeres lesz tevékenysége, hogy be is fejezheti jótékonysági szervezetinek a működtetését is. Azt is közölte, nem vonul vissza.
Soros szerint Donlad Trump amerikai elnök, ha folytatja eddigi politikáját, akár a világot is elpusztíthatja, Európában pedig az EU-nak a gazdasági szempontból is nagyon fontos Nagy-Britannia elvesztésével és a növekvő bevándorlóellenességgel kell szembenéznie. A The Washington Post szerint minden azt jelenti, hogy a világban erősödő nacionalista, globalizmus elleneserők pont azon értékek ellen harcolnak a leginkább, amelyeket a 87 éves holokauszt-túlélő leginkább próbált támogatni az utóbbi évtizedekben.
Soros ugyanakkor hangsúlyozta, a kudarcok ellenére sem vonul vissza a közéletből, s még keményebben fog harcolni az általa nagyra értékelt eszmék diadaláért. „Minél nagyobb a veszély, minél nagyobb a fenyegetés, annál inkább úgy érzem, ellent kell állnom” – idézte a lap a Magyarországon, Oroszországban és az USA-ban is sokat támadott üzletembert. Arról is panaszkodott, hogy a küzdelmét megnehezíti, hogy bármit is mond, sokan kiforgatják a szavait. „Nagyon nehéz hatékonynak beszélni, mert nagyon sokszor a szövegkörnyezetből kivéve idézik mondataimat, s azokat ellenem fordítják” – közölte Soros.
Elismerte, hiába vannak milliárdjai, befolyása korlátozott. „Nem láttam, előre, hogy az USA-ban Donald Trump fog győzni, valószínűleg én is a magam buborékjában éltem”- magyarázta. A Trumpot önnön hatalmában biztos, narcisztikus személynek lefestő Soros elmondta, egyelőre nem támogatja az elnök lemondtatásáért küzdő demokrata politikusokat. Szerinte az impeachment ideje csak akkor jöhet el, ha a demokraták visszaszerzik a többséget az amerikai törvényhozásban, és megnyernek maguknak néhány republikánus törvényhozót is. „Ha ez sikerülne, akkor támogatnám az impeachmentet, mert Trump nem csak hazáját, hanem az egész világot is veszélybe sodorja” - mondta Soros, aki szerint az általa támogatott elnökjelölt, Hillary Clinton je elnök lett volna, csak a kampánya volt csapnivaló. Lekezelően, kioktatóan beszélt, inkább többet kellett volna hallgatnia az embereket” – tette hozzá a magyar származású milliárdos.
A Washington Post szerint Soros New York-i központú Nyílt Társadalom Alapítványa évente 940 millió dollárt költ el mintegy 100 országban, hogy támogassa a szólásszabadságot, illetve a szabad választások megrendezését. Az USA-ban Soros alapítványai évente 150 millió dollárt költenek.Arra a kérdésre válaszolva, hogy mit érez akkor, amikor hallja, hogy Oroszországban és Magyarországon is sokan támadják a magyar kormány pedig külön „Stop Soros” törvényt fogad el, közölte: ”Fájdalmasan tudatában van annak, hogy mennyien támadnak”.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.