Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében közel 30 ezer rászoruló gyereknek kértek szünidei étkeztetést.
Tavaly nyárhoz képest néhány ezerrel kevesebb gyerek kap idén szünidei étkeztetést a kormánytól – derül ki Rétvári Bence Emmi-államtitkárnak az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére adott válaszából.
Rétvári azt írta, a 2017-es téli szünetben 113 269 gyerek kapott szünidei étkeztetést, 2018 tavaszi szünetében 92 789, a jövő héten kezdődő nyári szünetre pedig 133 395 gyerek ellátására igényeltek előzetesen támogatást az önkormányzatok. Rétvári hozzátette, forráshiány miatt nem uasítottak el egy kérelmet sem, tavaly nyáron viszont még mintegy hatezerrel több gyerek számára igényeltek étkeztetést. Akkor az Emmi azt is közölte, hogy 570 forint jut egy gyerek napi étkeztetésére az erre fordított 79,3 milliárdból.
Rétvári mostani válaszából kiderült az is, hogy a legtöbb rászoruló és szünidei étkeztetést igénylő gyerek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, itt ugyanis 28 981 gyerek kért ellátást. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 26 901, míg Hajdú-Bihar megyében 13 913 rászoruló gyerek kap majd ingyen étkeztetést, de Jász-Nagykun-Szolnok megyében is 10 ezernél több a kérelmező gyerek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
A kirúgás miatt beküldött cégbírósági papírokból kiderült, hogy 2024 januárja óta egy háromtagú igazgatóság látja el a vállalat vezetését.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.