A Normafa – természetesen Facebook-csoport osztott meg képeket arról, hogy a Normafánál az Eötvös út 48. számnál nagy területen vágtak ki fákat, ide tervezték ugyanis a "Normafa kapuja" elevezésű fogadóközpontot – írtuk meg korábban.
A kormányközeli Magyar Idők pénteki cikkében viszont azt ecsetelik, hogy a Normafán nem zajlik fairtás, minden ezzel kapcsolatos infó pedig totális ferdítés.
A lapnak a XII. kerületi alpolgármester, Váczi János beszélt ugyanis arról, hogy "ahhoz, hogy szépen rendbe hozhassuk az épületet, és parkosítani tudjuk a körülötte lévő területet, értelemszerűen ki kell vágnunk a megsűrűsödött növényzetet", de hangsúlyozta: az útban lévő fákat nem a Normafa erdős területéről takarítják el, hanem csak az érintett építési telkekről. "Az épület évtizedekig parlagon hevert, a kertjében elszaporodtak az ecet- és az akácfákhoz hasonló invazív fajok" – mondta.
Váczi szerint így "szó sincs arról, hogy a Normafa erdős-parkos részén fairtás történne, szemben a héten az ellenzéki sajtóban megjelent valótlanságokkal". Mint mondta, minden esetben a törvényi előírásokat szigorúan betartva járnak el, illetve hogy minden kivágott fa helyett az adott telken belül vagy amellett újat ültetnek.
"A terület rehabilitációjáról a 2015-ös helyi népszavazás döntött, a műemléki épületek helyreállítása is az emberek felhatalmazásából történik" – mondta az alpolgármester.