Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyedül a mexikóiak maradnak le mögöttünk.
2017-ben minden korábbinál nagyobb mértékben növekedtek a magyar fizetések köszönhetően a minimálbér-emelésnek és a fokozódó munkaerőhiány bérfelhajtó hatásának. Csakhogy a magyar fizetések még mindig a béka feneke alatt vannak: az OECD-tagállamok körében csupán egyetlen országban van ennél kisebb átlagfizetés – írja az mfor.hu.
2017-ben, Magyarországon a vásárlóerő-paritáson számolt átlagos bér 22 576 dollár volt a korábbi 20 825 dollár után, ami a második legalacsonyabb az országok sorában. Ennél kevesebbet egyedül a mexikóiak keresnek, 15 314 dollárt.
A cikk szerint ebből az következik, hogy a régiónkat tekintve is a legkevesebbet keresik a magyarok, igaz, a felzárkózás jól halad: míg 2016-ban a közvetlenül előttünk álló szlovák átlagtól (24 328 dollár) 13, tavaly már "csak" 7,2 százalékkal voltunk elmaradva, a csehek átlagához képest 11, a lengyelhez pedig 16,5 százalék hiányzik.
Tavaly egyébként legjobban az izlandi keresetek nőttek, 10,1 százalékkal, a magyar bérnövekedés üteme a második volt, 8,4 százalék, amit a litván (7,6 százalék), a lengyel (4,5 százalék) és cseh (4,3 százalék) követett.
Az OECD adatai szerint 2017-ben Luxemburgban, Svájcban és Izlandon volt a legmagasabb az átlagfizetés, néhány ezer dollárral meghaladta a 60 ezret. Ettől nem sokkal marad el a "sógoroknál" jellemző átlag, ami 50 349 dollár volt tavaly, vagyis kétszer jobban keresnek az osztrákok a magyaroknál.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.