„Az Auchan itt van három percre autóval, a Tescóig már egy kicsit tovább kell menni. Az akciós ajánlataik fent vannak a neten, más dolgom nincs is, csak összeállítani a bevásárlólistát, megnézni, mi mennyibe kerül a két boltban, hozzáadni a különbséget, amennyivel több benzinpénz kell, hogy a Tescóba eljussak, és ahol olcsóbb, ott vásárolok.” Így mesélt Zoltán – átlagos középosztálybeli életet élő, látszólag rigolyák nélküli kétgyerekes családapa – arról, hogyan szereti intézni a vásárlásait.

Fülöp Máté

A kérdésre, hogy a precíz tervezgetés nem vesz-e el túl sok időt, azt válaszolta, ennyit megér neki a spórolás boldog tudata. A házhozszállítást is kipróbálta, de nem örült annak, hogy nem ő választhatja meg, éppen melyik doboz üdítőt veszi le a polcról.

Nagyon sokan vannak, akik hozzá hasonlóan próbálják kicentizni a kiadásaikat. Aki ilyennel próbálkozna, az a neten percek alatt tucatjával találja a jótanácsokkal szolgáló oldalakat, és a Facebook-csoportokat, ahol egymással osztják meg az emberek, mit tehetnek a spórolásért. A legtöbben nem olyanok, mint Zoltán: autós bevásárlásról szó sem lehet, hiszen már az autó is égetné a pénzt.

A tudatosan spórolókat három fő csoportba tudjuk sorolni:

• a jómódú emberek, akik a pénzügyileg tudatos életmód híveként próbálják megfogni a kiadásaikat,
• a szegények és a középosztály alja, akiknek az a tét, hogy kijöjjenek valahogy a hónap végéig,
• a lelki betegek.

Az utóbbi kategóriáról a legtöbben nem szívesen beszélnek, pedig olyan embert a legtöbb tudatos spóroló kapásból tud mondani, aki ész nélkül, akár a teljes önsanyargatásig spórol, akkor is, ha van pénze. „Ha valaki milliós megtakarításon ül, de a munkahelyéről hordja haza titokban a WC-papírt, akkor ott valami baj van” – mesélték az elrettentő példát. Valóban könnyű átcsúszni azon a határon, amin túl az ember már nem racionálisan spórol, hanem magának a spórolásnak a kedvéért, így ez már inkább egy kényszerbetegségre hasonlít.

Amikor olyan emberekkel beszélgettünk, akik nem önkínzó módon, csupán nagy tudatossággal spórolnak, a legtöbb megtakarítási technikában nem láttunk nagy különbséget a jómódúak és a szegények között. Pedig sokfajta ember választhatja az ilyen életmódot: van, aki évente egy nyaralásra próbál meg félretenni, akad olyan, akit a munkájának elvesztése annyira sokkolt, hogy hiába dolgozik újra, addig nem nyugszik, amíg három havi fizetését félre nem teszi, és olyanok is, akiknek a havi törlesztők fizetése okozna gondot, ha nem figyelnének minden fillérre.

A legtöbbeknél az első lépés ugyanaz volt: elkezdték kiszórni a napi bevásárlásaik közül azt, ami igazán nem fontos. A csoki és a chips nem kötelező a jólléthez, gyümölcslé helyett is jó a víz – általában innen indul a spórolás. Innen már könnyű oda eljutni, hogy egy kis tervezéssel nagy tételben vásároljanak előre.

Túry Gergely

De aki szeret újságot olvasni, az is lemondhat a kiadások egy részéről: gyakori látvány a nagy bevásárlóközpontokban, ahogy emberek állnak az újságoknál, és olvassák azokat, majd visszateszik a polcra. Azt a kis trükköt a legtöbben kiemelték:

az ember ne menjen éhesen vásárolni.

Napi egy kóla? Felejtse el!

Ahhoz a gondolathoz is viszonylag hamar eljut a legtöbb tudatos spóroló: az apró tételekből lehet igazán sokat megtakarítani. „Egyszer kiszámoltam, mennyit költök el arra havonta, hogy minden nap veszek egy kólát a munkahelyi automatából, és megijedtem” – mesélte egyikük. Ő azt a pénzt teszi be egy befőttesüvegbe, amit a munka közbeni kólázásra szánna, más a bevásárlókocsiból visszakapott pénzt rakja félre, de az is gyakori trükk, hogy az ember minden nap félresz egy kétszázast vagy a jómódúak ötszáz forintot.

Túry Gergely

Ez utóbbi már évi 182 ezret jelent, abból egy négytagú család is megengedhet magának egy kellemes hosszú hétvégét. Azt, hogy az ilyen fajta spórolásra nagy igény van, észrevették a bankok is, egyre több pénzintézet kínál olyan lehetőséget, hogy hasonló apró tételeket tegyenek félre automatikusan egy megtakarítási számlára.

A következő lépés általában a netes cserélgetés. A Facebook tele van olyan csoportokkal, ahol a fölöslegessé vált apróságaikat és nagyobb berendezéseiket csereberélhetik a tagok, vagy épp nyomott áron vehetnek bútorokat, lakberendezési kellékeket, a kevésbé spórolósak színházjegyet. Gyerekek kinőtt ruhái, már használaton kívüli játékai, hajnyírógép, falra szerelhető előszobafal, régi, de működő tévé, macskaalom – ez nagyjából az első néhány találat, amiket ingyen elvihettünk volna, ha a cikk írása helyett elég gyorsan lecsapunk és megbeszéljük, hogy milyen gyorsan tudunk menni értük.

A következő lépcsőfok pedig már a bátrabbaknak való: a csináld magad jellegű lakberendezés, ruházkodás, vagy épp a gyerekeknek játék készítése. Ehhez már idő és türelem sem árt, a kézügyesség alapvető, és arra is szükség van, hogy az embernek legyenek alapanyagai.

A nagy különbség: az étel-ital

A jómódúak és a szegényebbek spórolási technikái között az eddig leírtakban nincsenek igazán nagy különbségek. Egy ponton viszont van, és ez épp az egyik legfontosabb: egész megdöbbentő, hogy emberek milyen borzasztó minőségű ételt és italt vesznek meg, ha nincs pénzük. Az alacsony tápértékű, de olcsóbb termékekkel teli vannak a boltok, és az ember néhány perc kereséssel meg is találja azokat az ezekből összerakott ételszörnyeket, amelyeket a receptgyűjtő oldalakra feltöltenek (lásd még: hagymás parizertorta, hát még ha 99 forintos kólaszerű italt szolgálnak fel mellé).

AFP / DPA / Robert Schlesinger

De nem csak a boltoknak van meg ebben a nagy üzlet, tucatjával lehet a neten rendelni olyan konyhai oktató anyagokat, amelyek néhány ezer forintért már megtanítanak, miként lehet egy hétre összeállítani a menüt virsliből vagy csirke far-hátból. Ahogy egy tudatos spóroló magyarázta: „van, aki igénytelen, és rögtön az ételen kezdi a spórolást. De van olyan is, aki kitart, és csak akkor kezd alsó polcos borzalmakat enni, amikor végképp nincs más pénze. Akárhogy is, az mindenki szégyene, ha embereknek ezen muszáj spórolniuk.”

Milliók egyensúlyoznak a fizetőképesség határán

A magyar fogyasztók több mint negyede pénzügyileg sérülékeny egy elemzés szerint, amelyet az MNB rendelt meg. Azoknak a háztartásoknak, ahol hitelt vettek fel, 15 százaléka olyannyira kicentizi a pénzügyeit, hogy ha olyan váratlan kiadás lesz, amelyre muszáj azonnal költeni, vagy valaki elveszti az állását, máris képtelenek lesznek kifizetni a következő törlesztőrészletet. Rajtuk kívül van egy 12 százalékos csoport, amely anyagilag ennél jobban áll, de annyira fogalma sincs a pénzügyekről, hogy villámgyorsan képes magát válsághelyzetbe navigálni. A helyzetet tovább rontja, hogy a 35 éven alatti magyarok több mint négyötödének egész eddigi élete alatt soha senki nem magyarázta el, hogy hogyan kellene bánni a pénzzel.