Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem voltak bekötve a biztonsági öveik a határvadászoknak, akik még tavaly a határzártól utaztak hazafelé, amikor baleseteztek, egy kollégájuk is meghalt. Most küldték ki számukra, hogy fizessék be a büntetést.
Kilenc hónappal ezelőtt Kecskeméthez közel balesetezett a határvadászokat szállító kisbusz, többen is megsérültek, egy kollégájuk az életét veszítette. Még fel sem dolgozták társuk halálát, így megrázta őket, amikor arról kaptak értesítést, hogy megbírságolták őket, mert a kilenc hónappal ezelőtti tragédia megtörténtekor nem voltak bekötve a biztonsági öveik – értesült a Bors.
A határvadászok Kelebiáról tartottak hazafelé, amikor Kecskemét közelében, az M5-ös autópályán két kamionnal ütköztek. Németh rendőr törzsőrmesteren kívül a busz sofőrje, Gy. Elek is azonnal életét vesztette a szerencsétlenségben. Összesen tizenöten sérültek meg – hárman súlyosan –, úgy kellett kivágni a buszból őket. Egyikük mindkét lábát elveszítette a balesetben.
Ilyen esetben egyébként az sem kizárt, hogy az áldozatnak is kiküldik a bírságot, de az eljárás megszűnik ellene épp az elhalálozása miatt. A Bors úgy tudja, hogy a tragikus baleset után kihallgatták a barátjukat gyászoló túlélőket, akik közül többen megviselt állapotban azt mondták, nem voltak bekötve. Ezt használta ki a rendőrség saját kollégáival szemben. Azon kívül, hogy egy halálos baleset túlélőit hónapokkal később erkölcsös-e megbüntetni, jogi szempontból is aggályos a bírság.
A Bors megkereste a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol úgy tűnik, nem tudnak eltekinteni a bírság kiszabásától, ezt írták a lapnak:
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 17 eljárás során közigazgatási bírság kiszabásáról rendelkezett a határozatában, egy eljárásban pedig még nem született döntés, további eljárási cselekmény miatt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.