Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Felbolydult a készházak piaca az áfakedvezmény kivezetésének hírére.
A Világgazdaság szerint egy 80-100 négyzetméteres házat 27 százalékos áfa mellett a mostaninál legalább 4 millió forinttal drágábban lehet felépíteni.
A lapnak Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozatának elnöke elmondta, hogy a tagozat tagvállalatainál a teljes újlakás-piacinál jóval nagyobb, bőven 50 százalék fölött van a csokos vásárlók aránya.
Az ÉVOSZ-nál még nem adták fel a reményt, hogy a 27 százalék helyett csak 18-ig nő az új lakások áfája. 18 százalékos áfa mellett szerintük még nem "zuhanna össze" a piac, csak stagnálna.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.