Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Csak 2017-ben 314 millió forintot szórt el a kormányfő és kísérete külföldi utazásokra.
Közérdekű adatigénylésre hivatkozva kérte ki a Népszava a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, hogy hova vezettek Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi külföldi útjai, és hogy mennyibe kerültek ezek.
Mint kiderült, a magyar kormányfő 2017-ben 67 napot töltött hivatalos kiküldetésben külföldön, a 33 úti cél túlnyomó többsége pedig valamelyik európai ország volt.
A lap megjegyzi, a kontinensen kívüli utak valamiért fontosabbak voltak a kabinet számára, a delegációk nagyobb része ugyanis Törökországba, valamint a Távol-Keletre kísérték el a kormányfőt. Tavaly nyáron például 69-en mentek vele Törökországba, Vietnamba 54 fős kíséret, Grúziába pedig szintén népes csapat, 51 fő kísérte el.
A Népszava azt írja, a külföldi utak során a repülőjegyek kerültek a legtöbbe, ezek a 2017-es év során 255 millió forintot tették ki. Csakhogy ez nem a teljes költség, ugyanis a szállás még nincs benne, 49 millió forintra rúgott, és volt még 2,5 millió forintos tolmácsolási költség is. A delegációk tavaly 6,6 millió forintot számoltak el napidíjként.
Idén feltehetően valamivel kisebb lesz a külföldi utakra költött összeg, a májusi bolgár útig ugyanis összesen 65 millió forintot fordítottak Orbán Viktor és delegációjának utazásaira. Ebből 56 millió forint ment repülőjegyre, 5,3 millió szállásra és 1,1 millió forint napidíjra. A legnagyobb, 38 fős delegáció Szerbiába ment, még márciusban – írta a lap.
A miniszterelnök útjairól szóló információk kikérése előtt az újság a Földművelésügyi Minisztérium utazási adatait is megkérdezte. Először 15 nappal meghosszabbították a közérdekű adatigénylés határidejét, majd az újabb határidő lejártakor azt mondták, kiadják, ha fizetnek érte 9776 forintot. A lap ekkor a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, ők végül arra kötelezték a tárcát, hogy ingyen adják ki az adatokat. Így derült ki, hogy Fazekas Sándor akkori földművelésügyi miniszter 2017-ben 20 alkalommal utazott külföldre, 64 napot töltött más országban, összesen 3,7 millió forintért.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.