Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A II. kerületi önkormányzat kitalálta, hogy kísérleti jelleggel korlátozott várakozási övezetet alakít ki néhány helyszínen. Ezeken az első két óra ingyenes, aztán fizetni kell. Tárcsával kell igazolni, hogy mióta parkol az adott helyszínen az autó. A türelmi időszak lejárt, most már büntetik a szabálysértőket.
Nemrég nagy felháborodást váltott ki, hogy a Máriaremetei úti Lidl-áruház rögtön a megnyitása után ezer forint parkolási díjat szedett azoktól a vásárlóktól, akik nem hagytak legalább négyezer forintot a kasszánál. A Lidl azzal indokolta a meglehetősen barátságtalan húzást, hogy kis parkolójának területén mindössze 32 autó fér el. Azóta ugyan enyhített a szabályokon, és az első órát ingyenessé tette az autóval érkező bevásárlók számára, az esete jól illusztrálja, milyen mértékű parkolási gondokkal küzd a környék.
Ezt a II. kerületi önkormányzat is beismeri, éppen ezért kísérleti jelleggel korlátozott várakozási övezetet alakított ki néhány helyszínen: a Máriaremetei út Vezér és Bükkfa utca közötti szakaszán, a Rezeda utcai önkormányzati parkolóban, és a Hidegkúti úttól kezdődően U alakot képező Bátori László utca-Toldi Miklós utca-Ördögárok utca útvonalon. A napi.hu szerint itt egy bizonyos időszakban csak két órát lehet parkolni ingyenesen, aztán fizetni kell.
Hogy az ember mióta parkol, azt egy tárcsával kell bizonyítania, amelyen be kell állítania a parkolás kezdetének időpontját. Csakhogy, bár a tárcsák kereskedelmi forgalomban kaphatók, a lap egyik olvasója szerint nehéz ezekhez hozzájutni, az olvasó mindössze egy boltot talált, ahol árultak tárcsát, de ottjártakor az üzlet zárva volt. Az említett helyeken parkolni szándékozók helyzetét nehezítheti, hogy az új rendszer bevezetését követő türelmi időszak lejárt, most már büntetnek azért, ha valaki fizetés nélkül két óránál tovább tartózkodik a megnevezett parkolóhelyeken. A napi.hu szerint a lakókat nem tájékoztatták azonban megfelelően, hogy meddig tartott a türelmi idő, így az olvasó sem volt tisztában azzal, hogy a szabálytalan parkolást július 16. óta büntetik.
A lap megkereste az önkormányzatot, hogy volt-e összefüggés a Lidl nyitása és a tárcsás parkolás bevezetése között, miként tájékoztatták a lakókat és a helyi vállalkozókat az új rendszerről, miért csak két hét volt a türelmi idő és miért nem lehet hagyományos parkolást bevezetni. Egyelőre nem kaptak választ.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A miniszter szerint nem a MÁV munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb segítséget nyújtani a bajba került utasoknak.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
A viharkároknak mintegy 10-12 százalékát okozzák fakidőlések, ágtörések.
Az oroszok MS001 drónja már nem koordinátákkal dolgozik a csapás előtt, hanem maga választja ki a célpontokat.