Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Washingtonnak nem tetszik, hogy Peking válaszlépéseket fontolgat.
Kína kész ellenintézkedéseket hozni az Egyesült Államokkal szemben – közölte a pekingi kereskedelmi minisztérium holnapján azt követően, hogy Washingtonban azt jelentették be: az amerikai kormány 10-ről 25 százalékra emeli 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkre kivetendő védővámot.
Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő szerdán nyilatkozatot adott ki, amelyben tudatta: Donald Trump elnök a héten arra kérte, vegye fontolóra a védővámok emelését. Lighthizer egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy Kína ahelyett, hogy a saját gyakorlatán változtatott volna, megtorlásként védővámokat vetett ki amerikai termékekre, és ezzel – ahogyan nyilatkozatában fogalmaz – "amerikai dolgozókat, farmereket, állattenyésztőket és vállalatokat" sújtott.
Július elején az amerikai kormány 34 milliárd dollár értékű kínai árura vetett ki védővámot, amire válaszként Peking ugyanilyen értékben hozott védővámot amerikai termékekre.
Washington ugyanakkor azt is jelezte most, hogy kész tárgyalásokat folytatni Kínával, ennek azonban az lenne a feltétele, hogy nyissa meg piacát, és ne bosszulja meg az amerikai védőintézkedéseket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.