Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nyilvánosan jegyzett társaság soha nem érte el ezt az álomhatárt, amit az iPhone gyártója.
Ezermilliárd dollár fölé nőtt az Apple tőzsdei értéke, a történelemben most először fordul elő, hogy egy társaság átlépi ezt a határt – írja a Washington Post. Mutatnánk:
1 000 000 000 000 dollár
Ez napi árfolyamon 276,5 ezer milliárd forintot jelent, ami a magyar GDP nyolcszorosa.
A techóriás értéke a mai árfolyamon érte el ezt a szintet, ehhez azt kellett, hogy részvényeinek értéke 9 százalékkal 207 dollár fölé emelkedett. A részvények értéke 50 ezerszeresére nőtt az 1980-as kibocsátás óta. Az S&P 500 index értéke ugyanebben az időszakban mindössze kétezerszeresére nőtt – írja a BBC.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.