Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az időjárás nem kímélte a sörárpát. Mi azért rendületlenül isszuk.
Akár száz forinttal is emelkedhet a szórakozóhelyeken a sör ára, miután a sörárpa gyéren termett – kongatja meg a vészharangot a Népszava. A lap szerint a boltokban is várható drágulás, igaz, ennél szelídebb. A sörfőzdék szerint ugyanakkor a fogyasztás nem torpan meg az áremelkedés hatására.
A 10-15 százalékos drágulás hátterében az áll, hogy az időjárás nem kímélte a sörárpát se. A Népszava szerint a dobozos, illetve a palackos sörök esetében 15-25 forintos drágulással lehet számolni, de a 90 százalékban hazai alapanyagokból készült csapolt sörök esetében a vendéglátóhelyeken egy ákkora drágulás a pohár, illetve a korsó árát 40-100 forinttal is feljebb tornászhatja – írja a lap.
A söripar képviselői mindenesetre nyugodtak, idén az első fél évben 3,5 százalékkal még növekedett is a forgalom.
Az áremelkedés ugyanakkor jövőre sem áll meg, ugyanis a termékdíj tovább emelkedik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.