Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az első fél évben 11,9 százalékkal nőtt az átlagkereset. A reálkeresetek éves emelkedése júniusban 7,9 százalékos, az első fél évben 9,4 százalékos volt a 3,1 százalékos a 2,3 százalékos inflációval számolva.
Júniusban az átlagos bruttó kereset 329 600 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 700 forint. Az év első felében 324 400 forint, illetve 336 900 forint volt a bruttó átlagkereset.
A júniusi átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 219 200 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 227 700 forintra becsülhető - tette hozzá a KSH.
A vállalkozásoknál 10,0 százalékkal emelkedett az átlagkereset tavaly júniushoz viszonyítva, a költségvetési szektorban 11,0 százalékos volt az emelkedés a közfoglalkoztatottak nélkül.
A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.
A prémiumok, jutalmak és más egyszeri kifizetések nélkül számolt rendszeres havi bruttó kereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,0 százalékkal 318 ezer forintra emelkedett tavaly június óta. A vállalkozásoknál és a költségvetési szektorban mért rendszeres bruttó kereset 315 ezer, illetve 329 ezer forint volt júniusban.Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.