Nem érdemes idén nyugdíjkorrekcióra számítani

Szinte biztos, hogy nem kapnak idén nyugdíjkorrekciót az idősek.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem érdemes idén nyugdíjkorrekcióra számítani

Nem számíthatnak nyugdíjkorrekcióra idén a magyarok – számolt a portfolio.hu. Akkor jár ugyanis novemberben ez a pluszpénz, ha az első nyolc hónapban az átlagos infláció legalább 1 százalékponttal magasabb volt, mint amennyivel a nyugdíjak emelkedtek. Tavaly például azért kapták meg a nyugdíjasok ezt az összeget, mert az év elején 1,6 százalékos volt a nyugdíjemelés, ennél jobban nőtt az infláció. Így aki a 125 ezer forintos átlagnyugdíjat kapta, annak még 12 ezer forintot kiutaltak – a korrekció pontos összege attól függött, mennyit kapott az illető.

Idén januárban viszont már 3 százalékos nyugdíjemelést kaptak az idősek, azaz legalább 4 százalékos infláció mellett járna a korrekció. Ettől azonban nagyon messze vagyunk, a KSH friss adatai szerint a január-augusztusi áremelkedés 2,6 százalékos volt. Még most is, amikor az idei legmagasabb értékén áll az infláció, mindössze 3,4 százalékos a mutató.

A nyugdíjprémium viszont szinte biztos, hogy újra megérkezik. Ezt akkor kapják a nyugdíjasok, ha a gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány is megfelelően csökken. A nyugdíjprémiumot úgy számolják ki, hogy a GDP-növekedésből kivonnak 3,5-öt, és ezt megszorozzák a havi nyugdíj negyedével, de legfeljebb 20 ezer forinttal. A maximális összege tavaly 12 ezer forint volt.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.