Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A köztársasági elnök szerint ambiciózusabb vállalásokra lenne szükség.
Csütörtökön a San Franciscó-i Global Climate Action Summit konferencián vett részt Áder János. A köztársasági elnök arról beszélt: a párizsi egyezmény végrehajtásának módjairól már háromszor is tanácskoztak az elmúlt két évben, az államfő azonban nem elégedett az eddig történtekkel. Szerinte a párizsinál jóval ambiciózusabb vállalásokra lenne szükség, mivel a folyamat kezd lelassulni.
Áder szerint az Egyesült Államok kilépése a párizsi megállapodásból még nem lehetetleníti el az ott vállalt célok teljesítését, ugyanis 18 szövetségi állam is úgy látja, hogy tovább kell haladni az úton, sőt növelni kell a vállalást. Ráadásul egyre több jelentés szól arról, hogy a megelőzésből akár gazdasági előnyök is származhatnak.
Az államfő a konferencia után tárgyalt Nicholas Sternnel, a Világbank egykori vezető közgazdászával, aki már 2006-ban kimutatta a globális felmelegedés elleni harc pénzbeli előnyeit. Stern ma is úgy látja, hogy a modern technológia alkalmazása a klímavédelem területén lehetőséget ad egy gazdasági fordulatra, egy új ipari forradalomra, és a lehetőséggel élő országok új növekedési pályára állhatnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.