Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
2017-re ígérték, nem tudni, mikor lesz Budapesten elektronikus jegyrendszer.
Most már céldátuma sincs a budapesti elektronikus jegyrendszer, a RIGO bevezetésének – derül ki a BKK válaszából, amelyet a napi.hu-nak küldött.
A közlekedési szervezet tájékoztatása szerint a projektet újra kellett tervezni, mert az eredeti szerződések megkötése után a beruházás lényeges elemeit érintő jogszabályok is megváltoztak.
Jelenleg a rendszer működtetéséhez szükséges infrastruktúrát telepítik, szoftvert fejlesztenek, oktatnak, tesztelnek – közölték.
A tervezett 11 ezer jegyautomatából csak néhányat szereltek fel 29 buszra és trolibuszra, valamint a Deák téri és közvágóhídi állomáson lehet már találkozni beléptetőkapukkal.
Tarlós István 2014-ben azt ígérte, hogy a főváros másfél millió, névre szóló chipkártyát bocsát ki és mintegy kilencmillió, név nélküli, rövid lejáratút. Ráadásul az első chipkártyát minden budapestinek ingyenesen adták volna. Ilyet máig senki sem kapott.
A főpolgármester 2017-re ígérte a projekt befejezését, és a papíralapú jegyrendszer felszámolását, mert az szerinte már "Európa szégyene" kezdett lenni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”