Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
25 százalékkal nőtt az építőipar termelése egy év alatt, de már sokkal kevesebb új szerződést kötnek.
Szeptemberben az építőipari termelés volumene 25,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – közölte a KSH. Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 22,2, az egyéb építményeké 30,5 százalékkal. Az épületeknél ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.
A megkötött új szerződések volumene viszont már 34 százalékkal csökkent. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 9,3, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 46,1 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál.
A harmadik negyedévben az építőipar termelői árai 9,9 százalékkal emelkedtek 2017 azonos időszakához viszonyítva. Az épületek építésében 12,3, az egyéb építmények építésénél 7,3, a legnagyobb súlyú speciális szaképítésben 10,0 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.