Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Az ő cégük építheti az új belgyógyászati tömböt Székesfehérváron.
Ezúttal nem a leggazdagabb magyarrá vált Mészáros Lőrinc, hanem a vállalkozó gyermekei taroltak egy állami megbízatáson, ők építhetnek ugyanis egy 300 férőhelyes kórházi épületet Székesfehérváron.
Az állami megrendelésről beszámoló Magyar Építők azt írja, egy belgyógyászati tömbről van szó, ami a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új épülete lesz. A beruházást két cég, a Mészáros-gyerekekhez tartozó a Fejér B.Á.L. Zrt., valamint az Épkar Zrt. intézheti.
Az új tömb építésének megkezdése előtt a két cégnek el kell bontania a meglévő pulmonológiai épületet, a véradót, a volt munkaügyi épületet, az infektológiát, valamint az „A” belgyógyászati épületet is. Szintén a feladat részét képezi az épületek közti összekötő híd felújítása – olvasható a cikkben.
Az új, 13 322 négyzetméteres belgyógyászati tömb az Árpád-ház Program és a Modern Városok Program támogatásával valósul meg. Az új épülethez egy 500 férőhelyes parkoló is tartozik majd, illetve az alábbi egységekkel, férőhelyekkel alakítják ki:
A lap információi szerint a két cég alkotta É-F 2018 Konzorcium nettó 18,255 milliárd forintból fogja kivitelezni a Seregélyesi úti létesítményt, melynek létrejöttét korábban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?