Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nem lehet úgy kilépnie Nagy-Britanniának az EU-ból, hogy ne oldják meg az ír-északír határ fizikai ellenőrzésének elkerülésének kérdését, véli Simon Coveney.
Az ír miniszterelnök-helyettes szerint Írország támogatná a brit EU-tagság megszűnésére, azaz a Brexitre kijelölt március végi határidő meghosszabbítását. Simon Coveney, aki a külügyminiszteri tisztséget is betölti az ír kormányban, a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette ugyanakkor azt is, hogy nem képzelhető el olyan kilépési megállapodás, amelynek nem része a backstop-mechanizmus, vagyis az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülésére kidolgozott tartalékmegoldás.
E mechanizmus alapján az Egyesült Királyság, beleértve Észak-Írországot, közös vámuniós szabályozási rendszerben maradna az Európai Unióval, ha nem sikerül időben olyan átfogó kétoldalú kereskedelmi megállapodást elérni, amely feleslegessé teszi e tartalékmegoldás alkalmazását. Simon Coveney szerint ha a brit parlament ezt mechanizmust kiszavazná a Brexit-megállapodásból, az Európai Parlament nem ratifikálná a kilépési egyezményt.
Az ír politikus határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy Dublin támogatná-e a március 29-én esedékes brit kilépés dátumának elhalasztását, ha a brit parlament megszavazná az erre irányuló képviselői módosító indítványokat. A londoni alsóház január közepén hatalmas többséggel elvetette a Brexit-megállapodást, nem kis részben a backstop-mechanizmust ellenző keményvonalas Brexit-párti képviselők voksaival.
Az alsóház kedden veszi napirendre ismét az egyezményt. A megállapodáshoz azonban a január 15-i elutasítás óta számos módosító indítvány érkezett, köztük a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt részéről egy olyan, amelynek értelmében ha február végéig nem sikerül elfogadni valamilyen formában a kilépési megállapodást, akkor kilenc hónapra el kell halasztani a kilépést az EU-ból. Ehhez mindazonáltal az EU-ban maradó 27 ország egyhangú hozzájárulására lenne szükség.
Nem sokkal Simon Coveney vasárnapi BBC-nyilatkozata előtt Leo Varadkar ír miniszterelnök a davosi világgazdasági fórumon kijelentette: rendezetlen körülmények közepette végbemenő Brexit esetén ismét rendőri, sőt akár katonai ellenőrzés is hatályba léphet az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.