Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Nagyvárad tér és a Határ út között festenek fel buszsávot, de egyelőre még mehetnek benne az autósok.
Miután az M3 metróvonal északi szakaszának felújítása végéhez közeledik, a déli szakaszának rekonstrukciója pedig hamarosan elindul, március 11-én megkezdődnek a metrópótláshoz szükséges út- és forgalomtechnikai kialakítások, írja honlapján a BKV. A munkálatok várhatóan négy hétig tartanak.
Az Üllői úton, a Nagyvárad tér és Határ út között buszsávokat jelölnek ki, és elhelyezik az új forgalmi rendet jelző táblákat. A déli vonalszakaszt érintő metrópótlás megkezdéséig az Üllői úton a jelenlegi forgalmi rend lesz érvényben, tehát minden forgalmi sáv használható, de esetenként a munkavégzés miatt lassulhat a forgalom. A buszsávok tényleges érvénybe lépéséről a cég később külön tájékoztatja a közlekedőket.
Az Üllői úton végzett munkálatokkal egy időben a Nagyvárad téren, valamint a XIII. kerület Váci út - Lőportár utca kereszteződésében a pótlóbuszok visszafordulását elősegítő jelzőlámpás csomópontok átépítése is megkezdődik.
A BKV kéri az említett útszakaszokon közlekedőket, hogy kiemelt figyelemmel és óvatossággal vezessenek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.