Spanyolországban az eddigi ötről nyolc hétre nő a férfiaknak gyerekük megszületése után járó szabadság időtartama. Az apasági szabadság 2020-ban 12 hétre emelkedik, és 2021-re éri el az anyáknak most járó 16 hetet.
A mintegy két hónapnyi szabadság örökbefogadás esetén is megilleti a szülőt.
Az első két hét automatikusan a gyerek megszületése után jár, a fennmaradó hat hetet a gyerek egy éves koráig felhasználhatja szabadságként az apa, akár megszakításokkal is. Az apasági szabadság nem ruházható át az anyára.
A rendelkezésről március elsején határozott a szocialista spanyol kormány, azzal a céllal, hogy fokozatosan egyenlővé tegye a két szülőt megillető szabadság idejét.
Az előzetes számítások szerint az intézkedés ebben az évben az államnak 226 millió eurós, a munkáltatóknak pedig 53 millió eurós költséget jelent.
A spanyol állami közlönyben most megjelent és ezzel életbe lépett jogszabálynak harminc napon belül meg kell kapnia a parlament jóváhagyását is, különben semmissé válik. A négy hét múlva esedékes előrehozott parlamenti választások miatt a törvényhozást már feloszlatták, ezért a feladatkörét ilyenkor ellátó hatvan fős testület szavaz majd a rendelkezésről, várhatóan még ezen a héten.