Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az ország 18 megyéjében az átlag alatti a fizetés, annyira felhúzza Budapest az országos adatot.
Ugyan az országban 219 ezer forint volt a teljes munkaidőben dolgozók nettó átlagkeresete, a magas szám szinte kizárólag Budapestnek köszönhető. A KSH most adta ki a Fókuszban a megyék című kiadványát, ebből kiderül: Budapesten 275 ezer forint az átlag, ezen kívül viszont csak Győr-Moson-Sopron megyében magasabb az átlagfizetés az országos átlagnál, alig 7 ezer forinttal. Már a második legjobb helyzetű vidéki megye, Komárom-Esztergom átlagfizetése is 4 ezer forinttal az átlag alatt áll.
A legrosszabb helyzetű megye Szabolcs-Szatmár-Bereg, ahol 153 ezer forintot vihet haza átlagosan egy dolgozó. A lista utolsó előtti helyén Békés megye áll 163 ezer forinttal, Nógrádban pedig 168 ezer forint az átlagfizetés.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.