Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Elindul a Balaton déli-délkeleti részén, többek között Siófok és Balatonlelle között lévő, kerékpárút felújítása.
Többévnyi előkészület után a Balatonalmádi–Balatonlelle közötti szakasszal kezdődött meg a Balatoni Bringakör közel 17 milliárd forintos felújítása, amely a tervek szerint 2021 tavaszáig tart – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára Siófokon, csütörtökön.
Cseresnyés Péter, a projekt részeként javában zajló, siófoki útfelújításnál tartott sajtótájékoztatón elmondta, a magyarok utazásaik során 22 százalékban biciklivel közlekednek, ezért tartja a kormány nagyon fontosnak a kerékpárút-hálózat fejlesztését.
Mint kifejtette, az eddigi fejlesztéseknek köszönhetően 9100 kilométer kerékpárúttal rendelkezik Magyarország, és mintegy 200 milliárd forint hazai és uniós forrás áll rendelkezésre, hogy további 2100 kilométer épüljön.
Cseresnyés Péter elmondta, a Balatonalmádi–Balatonlelle közötti 42 kilométer hosszú 14 települést érintő szakasz nettó 670 millió forintba kerül. A munkát június közepétől augusztus végéig szüneteltetik, hogy ne zavarják a nyári szezont.
Más jelentős kerékpáros-beruházások is érintik az üdülőrégiót – mondta, megemlítve, hogy a Magyar Kerékpáros Szövetség vezetésével, 1,2 milliárd forint uniós támogatással, 800 kilométer túraútvonalat jelölnek ki a térségben, és három nagy szolgáltató központ létesül Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonföldváron 2020 őszéig. Idén kezdődik a fővárost és a régiót – Etyek, Székesfehérvár és a Velencei-tó érintésével – összekötő 10 milliárd forintos kerékpárút építése is – tette hozzá.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kormány 2011-ben döntött a Balatoni Bringakör felújításáról, 2016-ban bízták meg a munkával a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t.
Ez a legforgalmasabb kerékpárút az országban, amelynek forgalmát hét digitális kerékpárszámláló méri majd, amelyekből öt ez év végére készül el – tette hozzá.
Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: a bringakörhöz kapcsolódó térségi kerékpáros fejlesztésekből már elkészült a kerékpárút a szántódi révtől Szántódpusztáig, amit a Kereki várig folytatnának. A következő években megépül a Siófok–Ságvár kerékpárút meghosszabbítása is Somig.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.