Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Áprilisban még csak a béremelésükért tüntettek az Alföldvíz Zrt. dolgozói, mostanra a cég fizetésképtelensége miatt aggódnak. Háromszor írtak levelet Orbán Viktornak, most személyesen mennek el hozzá, azt kérik, hogy segítse a munkáltatójukat.
„A nincsből nem lehet béremelést adni, úgy tudjuk, hogy július közepén akár a fizetésképtelenséget is bejelentheti a cég” – mondja Miskéri László, az Alföldvíz Zrt. szakszervezeti vezetője. A hvg.hu megkereste az Alföldvíz Zrt.-t, hogy erősítsék meg vagy cáfolják a fizetésképtelenségről szóló híreket, keddre ígérték válaszukat.
A békési vízmű szakszervezete már három levelet írt a miniszterelnöknek, ezúttal úgy döntöttek, hogy személyesen adják át. A Karmelita kolostor előtt fognak gyülekezni az ágazati szakszervezeti vezetők, a demonstrációt hatvan főre jelentették be a rendőrségen. Ahogy a békési szakszervezeti vezető, Miskéri László elmondta, nem tüntetni akarnak, inkább delegációként látogatnák meg Orbán Viktort. Időpontot ugyan kértek péntek délre, de a kérelmükre csak egy automatikus visszaigazolás érkezett.
A cégnél 1200 munkavállalót foglalkoztatnak, áprilisban már szerveztek egy demonstrációt, mert a bérköveteléseiket nem teljesítette az Alföldvíz Zrt. Akkor is megkerestük a munkáltatót, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a céghez a garantált bérminimum alatt senkit nem foglalkoztatnak, a fluktuáció sem haladja meg a 10-15 százalékot, egyébként pedig mindent megtesznek a cég lehetőségei szerint.
Most, két hónappal később, a szakszervezet azzal állt elő: semmiféle béremelésről nem állapodtak meg azóta sem. A cég anyagi helyzetén kellene segíteni, mert az olyan vállalatnál, ahol évről évre növekvő adósággal kell számolni, aligha várható, hogy a dolgozók gondjaival foglalkozzanak - mondták.
Az Alföldvíz Zrt. 131 településen szolgáltat, Békés és Csongrád megye nagy részén ez a cég biztosítja az ivóvizet. A térség sok településén még 2014-ben vette át a szolgáltatást, amikor a törvény megszabta, hogy mennyi lakost kell kiszolgálnia egy vízműcégnek. Így a vállalathoz öt éve hatalmas terület tartozik, a közművezetékei után fizetett adó jelentősen terheli a szolgáltatót.
Amíg a válaszra vártunk, beleolvastunk a szolgáltató legfrissebb, 2018-ról szóló beszámolójába. Ebből az kiderül, hogy az elmúlt években jellemző 12 milliárd forintos árbevétel mellett tavaly 425 milliós veszteséget könyvelhettek el maguknak, ez tízszer több mint 2017-ben, de a 2016-os évhez viszonyítva is két és félszer nagyobb a mínusz. Nem hivatalos forrásból úgy értesültünk, hogy béremelésekre ugyan valóban nem futja, de a beszállítóknak nem tartoznak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.