Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Látszólag minden rendben van, de mégis sok cég felől aggasztó hírek érkeznek. Így áll a magyar autóipar.
A G7 gazdasági szakportál több autóipari szakszervezeti vezetővel is beszélt, hogy kiderüljön, milyen állapotban van az ágazat. Általánosságban elmondható, hogy:
A lapnak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt mondta, legalább 16 cégnél történt olyan, hogy április végén egyszerre váltak meg nagyjából 2000 kölcsönzött dolgozótól. Hozzátette, egyelőre csak betanított munkások esetében tapasztalhatóak a fentiek, mérnökök és technikusok esetében nem volt jellemző az elbocsátás.
Kozma Zsolt, az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezetének elnökhelyettese arról beszélt, az észak-magyarországi autóipari beszállítók közül olyanról is tudott, ahol csökkentek a megrendelések, és már létszámstop van, de olyan céget is említett, ahol nemrég még 130-150 ember felvételét tervezték.
A magyar autóiparban és a kapcsolódó iparágakban tapasztalható jelenségek nemzetközi folyamatokra vezethetőek vissza. Túry Gábor, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa kérdésünkre elmondta, a csökkenés jelei már tavaly jelentkeztek, hiszen az autóipari termelési adatok jellemzően egyszázalékos termeléscsökkést mutattak globálisan, és míg Európában csak egy százalék körüli volt a visszaesés, addig Kínában már ennél magasabb, négyszázalékos.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.