Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Főleg Budapest belvárosában találhatók ilyen lakások.
Több mint megkétszereződött az egymilliós négyzetméterár felett értékesített ingatlanok száma a tavalyi év első félévéhez képest – közölte a Duna House a saját elemzése alapján.
Mint írják, a kedvelt lokációk jó minőségű ingatlanjai már jóval milliós négyzetméteráron kelnek el, ilyen területek elsősorban Budapesten találhatók, azon belül is a pesti bevárosi kerületek (V., VI. és VII. kerület) egyes részein. A legdrágább kategóriában értékesített otthonok közel 47 százaléka ebben a három kerületben található. A XIII. kerületben is nagyobb számmal találkozhatunk prémium ingatlannal, ezek elsősorban a Duna-parti új építésű fejlesztésekben találhatók.
A fővárosban népszerűek továbbá a budai kerületek bizonyos részei, ahol nagyobb számban találhatók millió forint feletti négyzetméteráron ingatlanok. A főváros budai oldalán idén júliusban az ingatlanok közel 50 százaléka 800 ezer forint feletti négyzetméteráron cserélt tulajdonost.
Vidéken elsősorban a Balaton a fő lelőhelye a milliós négyzetméterárú otthonoknak, különösen Balatonfüred és Siófok emelkedik ki. A keleti országrészben Debrecenben lehet találkozni a leggyakrabban ezzel az árkategóriával.
"A Duna House tranzakciós adatai alapján országosan az ingatlanok már több mint 1,5 százaléka millió feletti négyzetméteráron cserél gazdát, ami bár még arányaiban nem jelentős, de ha hozzávesszük, hogy a 800 ezer forint feletti ársávval együtt ez már az eladások közel 7 százalékát lefedi, akkor jól látszik, hogy folyamatos bővülés várható a legdrágább kategóriában” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.
Az eladó luxusingatlanok sorában ház, kastély és horgásztóval rendelkező birtok is található, a budai lakások és pesti penthouse-ok mellett. A legdrágább jelenleg egy szecessziós vadászkastély, amelynek ára 2 milliárd forint.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
„Állnak már az úttörő sátorak, de ti mindig legyetek bátorak” - szóviccelt.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.