Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem ígérkezik könnyű menetnek a háromórás kérdezz-felelek.
Október elsején kora este hallgatja meg az Európai Parlament külügyi bizottsága Trócsányi Lászlót – írja a Bruxinfo. A szakportál információi szerint a következő Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős reménybeli tagja a meghallgatások második napján kerül sorra, párhuzamosan a ciprusi jelölttel.
A háromórás kérdezz-felelek keménynek ígérkezik, hiszen a volt magyar igazságügyi miniszteren várhatóan nem csak a témában való felkészültségét kérik számon a parlamenti képviselők, de számítania kell az Orbán-kormányban betöltött szerepe miatti bírálatokra is. A szakportál emlékeztet: Ursula von der Leyen nem köteles figyelembe venni a bizottság véleményét, ám ebben az esetben számolnia kell azzal, hogy a végszavazáson az egész testületet elutasítja az Európai Parlament. Magyar biztosjelöltek esetében eddig két esetben fordult elő az a 2004-es csatlakozás óta, hogy a parlamenti meghallgatás nyomán módosítottak az eredetileg megnevezett portfólión: Kovács László az energetika helyett kapta az adózást, Navracsics Tibor esetében pedig elvették az állampolgársági ügyeket, így csak az oktatás és a sport maradt neki.
A biztosjelölti meghallgatások szeptember 30-a és október 8-a között zajlanak majd Brüsszelben. A testületről október 23-án szavaz majd az EP plénuma, az Ursula von der Leyen vezette testület a jelenlegi tervek szerint november elsején váltja Jean-Claude Juncker bizottságát.
(Bruxinfo)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.