Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem csak a minimálbér, a garantált bérminimum is emelkedik január elsejétől.
Jövő év január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik, a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos – jelentette be Varga Mihály hétfőn.
A pénzügyminiszter közölte: a magyar gazdaság idén kimagasló mértékű növekedést produkált, a GDP várhatóan közel 5 százalékkal emelkedett 2019-ben: a Pénzügyminisztérium számításai szerint éves átlagban 4,9 százalékkal. Ezt a növekedést a kétszámjegyű béremelkedés is nagyban támogatja a fogyasztás erősödésén keresztül. A minimálbérről szóló döntés még idén megjelenik a Magyar Közlönyben.
Varga Mihály szerint a keresetek növekedésére érdemi hatással van a minimálbér és a garantált bérminimum emelése is. Ennek is köszönhetően az idei első háromnegyedévi bérnövekedés 2017 és a tavalyi év után újra kétszámjegyű volt. Idén az első háromnegyedévben közel 11 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek.
A miniszter elmondta: az idei bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán folytatódhattak a kiváló makrogazdasági adatoknak köszönhetően, mely feltétele volt a tárgyalások újraindításának. A munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseletek között az egyeztetések azonban nem vezettek eredményre.
Varga Mihály szerint 2020-ban 8-9 százalékot meghaladó átlagkereset-emelkedés várható Magyarországon.
Az emelés mértékében egyébként semmi meglepő nincs, mert a kötelező legkisebb bérek a 2018. végén – a hatéves bérmegállapodás keretén belül – kötött két évre szóló egyezségnek megfelelően növekednek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.