Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Látványosan lehúzta a most kiadott decemberi visszaesés az éves mutatót, így 2019 egészében egy kicsit lassult az ipari termelés növekedése.
Egy hónapja ilyenkor még úgy tűnt, hogy az ipari termelés 2019-es növekedése nagyobb lehet, mint a 2018-as adat, most azonban kijött a decemberi mutató, és akkora visszaesést hozott, hogy éves szinten is lassuló növekedésről lehet csak beszélni.
2019 decemberében ugyanis az ipari termelés a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 3,7 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ennyira nagy esést utoljára 2016 szeptemberében mértek, és egész mostanáig 2016 októbere volt az utolsó olyan hónap, amikor visszaesést mutatott ki a KSH.
Ami az év egészét illeti: 2019-ben a termelés volumene 5,4 százalékkal nagyobb volt, mint 2018-ban.
2018-ban még 5,7 százalékos volt a növekedés 2017-hez képest.
A részletes adatokat később teszik majd közzé, az azonban már most látszik, hogy a feldolgozóipari alágak közel felében csökkent a termelés volumene. A legnagyobb súlyú járműgyártásban jelentős visszaesés volt. A számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában lassult a növekedés üteme. Az élelmiszer, ital és dohánytermék kategória a kivétel, ennek gyártása továbbra is nőtt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.